Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

rol, amikor különböző, a magyar közigazgatáshoz tartozó személyeket, férfiakat összegyűjtöttek, kivégeztek, illetve akiket elvittek és soha nem kerültek elő. Ugyanakkor a saját szerepük mellett tiszteletreméltó módon tört ki belőle meggyőződése, arra vonatkozóan, hogy sorsukat saját akaratuk mellett a Gondviselés segítette. Oly sok viszontagságon ment keresztül gyermekeivel, férjével együtt, hogy joggal írhatta: „Máig is azt gondolom, az Isten őrzött meg bennünket, mert ezek után még nehezebb dolgok jöttek. " Mindezt Bajmokon, a háború odaérkezése kapcsán történt események után jegyezte meg. Az is kiderül - és erre korábban már utaltunk, - hogy ottlétük alatt abban a szellemben jártak el, amelyre a saját képzésük, tanítói múltjuk folyamán mindvégig késztetést éreztek. Mint írja: „A három és fél év alatt, míg ott voltunk anyaországiak, ezeknek nagyrésze, úgy mint mi is, állami alkalmazásban voltunk. Olyan utasítást kaptunk, hogy szent István szellemében, igaz testvériséggel kell élni a nemzetiségekkel. Szent István fiához, Imre herceghez szóló »intelmei« szerint kell élnünk. Legtöbben ezt komolyan is vettük. Jól jártunk, mert azok, akik nem ismerték a helyüket, voltak akiket meghurcoltak, meg kivégeztek." A sorait az 1980-as években papírra vető egykori tanítónő évtizedekkel később is világosan mondja őszinte véleményét: „Az »újvidéki tisztogató« események elítélendők. De azt is tudni kell, hogy annak idején Csehszlovákia, Jugoszlávia még sokkal súlyosbb dolgokat követtek el, ezekről ma nem tanácsos beszélni, de a kortársak tudják." Azt is hozzáfűzi, hogy amikor Szegeden a „Miasszonyunkéról elnevezett apácáknál járt a Tanítóképző Intézetbe, és ő ott bentlakásos növendék volt, akkor egyszer kivezényelték őket a Fogadalmi templom térre. „Az történt, hogy Jugoszláviában éjnek idején elhurcoltak 2.000 magyart, vagonokba rakták őket. " Ezeket az embereket Szegedre toloncolták és itt a város vezetése és a magyar hatóságok a Dóm-téren fogadták. Végül a szegediek karolták föl őket és vitték el otthonaikba. „ Megdöbbentő volt a látvány, felejteni nem lehet. Hogy a következő időben oly sok lett a szegény ember, és munkanélküli, az ilyen események nagyban hozzájárultak. Húsba, vérbe, pénztárcába sújtó dolgok voltak ezek. Nem csoda, ha a közvélemény Trianon ellen volt. " - írja. Érdekes kitétele a visszaemlékezésnek a II. világháború alatti történések kapcsán, amely arra vonatkozik, hogy családjukhoz több irányból is hír érkezett arról, hogy a németek titkos fegyvere az valójában az atomfegyver. Figyelemre méltó részletességgel ismerteti a maghasadás háborús célokra való fölhasználását. Mindezt úgy jegyzi meg, hogy ezt még a háború közepén hallották először tömörkényi szomszédjaiktól, és erről beszéltek a tanító-családban. 60