Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

KOVÁCS Lajos: Jaksa János a szegvári Falumúzeum alapítója

tehetséges gyereknek tartották. Különösen a kézügyessége volt kiváló. Amikor megkapta a festékre, papírra való pénzt, rajzolgatott, festegetett. Amikor apja hazatért a katonaságból, tanítója azzal fogadta, mindenképpen taníttatni kellene a fiát. A taníttatás anyagi nehézségekbe ütközött, nehezen tudta rászánni magát a család. Végül mégis sikerült megoldani a nehézsége­ket. A kiskunfélegyházi tanítóképzőbe íratták be, ahol néptanítói oklevelet szerzett. Pusztaszerre került tanítani az Árpád emlékmű mellett lévő Árpád­halmi iskolába. Kecskemét birtoka volt ez a hely. A pusztabíró 4 képviselte a várost, mint gazdát. A környékbeli lakosok szerettek volna önállóak lenni, elszakadni a távol lévő várostól, Kecskeméttől. Küldöttségeket szerveztek, vezetőjüknek Jaksa Jánost, a tanyai tanítót választották. Sok utánajárás után sikerült kiharcolnia, 1934. január 1-től önálló község lett Pusztaszer. 5 Az első iskolaigazgató ő lett. Fiatal volt, szerette a munkáját. A fiatal faluban minden megmozdulás tőle származott vagy aktív résztvevője volt a rendezvényeknek. Közben festegetett, rajzolgatott. Móra Ferenc az író, a szegedi múzeum igazgatója többször is végzett ásatásokat azon a tájon. Jaksa János szolgálati lakásán talált meleg családias fogadtatásra. A fiatal tanító nagyanyja, mint háziasszony gondoskodott arról, hogy minden kényelme meglegyen. Móra Ferenc jól érezte magát az egyszerű tanyai környezetben, szerette az ottani parasztokat, sokat beszél­getett velük. Jaksa János felajánlotta segítségét az ásatásokhoz, amit szíve­sen fogadott. Tanította a tanítót a régészeti munkára, megszerettette vele azt. Az ásatásoknál mindig jelen volt, ha munkája engedte. Az író megbí­zatásokkal látta el, mivel fogékonynak találta minden szépre, jóra. Szinte barátokká lettek. Barátságuk folytatódott akkor is, amikor befejeződtek az ásatások. Több levélváltás történt köztük. (Ezek a levelek a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában vannak, Jaksa Jánosné Vangel Amália el­mondása szerint) Jaksa János ekkor kedvelte meg a helytörténeti kutatást, és a „múzeumi" munkát, amit aztán élete végéig gyakorolt, mint „amatőr" 6 A harmincas években a tanyai, falusi tanítókat rövid nyári tanfolyamo­kon képezték ki arra, hogy a környezetükben lévő tárgyi és szellemi nép­rajzi anyagot hogyan gyűjtsék, mert már ekkor látszott, ezek az értékek egyre fogynak. Az akkori szakemberek felismerték a tanyai-, falusi tanítók szerepét ebben. Tudták, ha a tanítók nem foglalkoznak a néprajzi-, helytör­4 pusztabíró, mezőbíró: a városoktól és falvaktól távol eső, különálló pusztákon igazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó tisztség volt. A 19. század végén még élt a Kiskunság néhány pusztáján egészen a 20. század közepéig. Beleolvadt a csendőrség intézményébe. Magyar Néprajzi Lexikon N-Szé. Akadémiai Kiadó Bp 1987. Főszerkesztő: Ortutay Gyula. 5 Vármegyei szociográfiák I. Csongrád vármegye. Szerk.: Csíkvári A. Bp. 1938. 62-64. old. 6 Jaksa Jánosné visszaemlékezései férje helytörténeti és múzeumalapítói munkásságára. Ké­szült Szegváron 1983. júniusában. Készítette Kovács Lajos közreműködésével és felkérésére Jaksa Jánosné. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom