Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

Fényképek

Jaksa János (1904-1981) tanító a 20. századi magyar múzeológia egyik kiemelkedő, ugyanakkor saját környezetén túl alig ismert személyisége. Ahhoz a lelkes, élete utolsó pillanatáig lankadatlanul dolgozó, szervező nagy generációhoz tartozik, amely mindig termé­szetesnek tartotta, hogy saját személyes problémáin túl környezetét gyarapítsa, előbbre vigye, amely egyúttal mindig a magyarság múltjá­nak, hagyományainak föltárását, oktatását is jelentette. Jaksa János a 20. század elejének megfelelő iskolák elvégzése után került, az akkor Kecskeméthez tartozó pusztaszeri Árpádhalmi iskolába tanítónak, később, munkáját elismerve segítséget is kapott és akkor már igazgató-tanítóként ténykedett. Tanítói tevékenységén túl a közéletben népművelési előadóként a Vöröskereszt Egyesület felügyelőjeként, a helyi gazdaegyesület titkáraként számos egyéb feladatot is ellátott. Kiváltképpen érdekelte a táj története, beleértve a népi életmód tárgyait, illetve a földből előkerült leleteket. Ily módon került kapcsolatba Móra Ferenccel, amely ismeretség a későbbiek folyamán oly módon alakult, hogy hol Móra látogatott ki Jaksa Jánoshoz, hol pedig a tanító kereste föl több alkalommal Mórát Szegeden a múzeumban. Kapcsolatuk a különböző lelőhelyek föltá­rásán túl a ránk maradt, a jelen kötetben közzé tételre kerülő terje­delmes levelezésben is megnyilvánult. A II. világháború alatt Jaksát máshova helyezték, majd 1945 után került Szegvárra szintén tanítóként. Itt a korábbihoz hasonló lelke­sedéssel látott neki a táj népéletének és történelmi hagyományainak tárgyi emlékeit összegyűjteni. A községben található értékes 18. sz. műemléképületet szemelte ki múzeum céljára, amelyet az illetékes hatóságokkal sikerült is realizálni, s ily módon jött létre a szegvári Falumúzeum. Ennek volt alapítója, igazgatója és lelkes gyarapítója szinte haláláig. Jaksa János tevékenysége a magyar múzeumügy országosan sokfele ismert, kiváló, lelkes támogatóinak kimagasló példája, akik nélkül a mai magyar múzeológia nem tartana ott, ahol tart. Ily módon Jaksa életének, tevékenységének bemutatása ebben a kötetben a helyi viszonyokon túl mutató országos jelentőségű vállalkozás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom