Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: Jaksa János élete és családja

fölvállalását jelentette. Az, hogy sorsa mégsem így alakult, az elsősorban a történelem sajátos alakulásának köszönhető. 1941-ben, miközben már a családalapítás révén egy gyermeke született és a másodikat várták, Jugoszlávia megtámadása s ezt követően a Délvidék visszacsatolása révén a kormány áthelyezte a Bácskában lévő Bajmok köz­ségbe. A tanító feleségével és gyermekével költözött ide az új környezetbe, ahol a sok nehézség ellenére igen jól megállták a helyüket. 1944-ben a háború fordulata révén Bajmok újból Jugoszlávia része lett, a Jaksa családnak ismét költözni kellett, nem akármilyen veszélyek, kalan­dok közepette. A végcél felesége szülőfaluja, Szegvár. Ily módon érkezett a Jaksa család, megint csak nem jószántából, élete harmadik s egyben utolsó helyszínére, ahol Jaksa János tanítóként, iskolaigazgatóként, pedagógus­ként, a számára új falu mindeneseként ismét a középpontba kerül és fejti ki szorgos, aktív tevékenységét, amelynek célja a falu lakosságának kulturális élete, annak magasabb szintre emelése. Ezen igyekezetnek részét képezte végül a Szegvári Falumúzeum létrehozása, amibe közrejátszottak saját és felesége családjának, valamint a konkrét történelmi eseményeknek a fordu­latai is. Tudjuk, hogy a Móra által említett régészeti emlékek bejelentése mellett Jaksa tanító urat a rajz, a festészet, az irodalom és a néprajz egyaránt érde­kelte. Már a 20-as, 30-as években, Pusztaszeren, később Bajmokon, azután Szegváron is a népi élet legkülönbözőbb tárgyait ugyanúgy gyűjtötte a ter­vezett, majd később megvalósult Falumúzeum számára, mint az egyéb régi­séget. A régészeti tárgyakat szintén megőrizte a földből való előkerülésük esetén. Azt is hozzá kell tenni, hogy ezt a fajta gyűjtést megkönnyítette, hogy Jaksa és felesége, valójában ebből az alföldi tanyasi-falusi világból származott, tehát az ott élőkkel való beszéd, kapcsolatteremtés, illetve az adott tárgyak ismerete nem okozott semmiféle problémát számukra. Jaksa János lánya elmondta, hogy az 1970-es években a pusztaszeri ásatásokat, illetve a Nemzeti Történeti Emlékpark létrehozására irányuló igyekezeteket édesapja maximális figyelemmel követte és nagy örömmel üdvözölte. Mivel a Szegvári Falumúzeum vezetőjeként hivatalból is a me­gyei múzeumi szervezet munkatársa volt, a már említett személyes kapcso­lata Trogmayer Ottó igazgatóval és Juhász Antal igazgatóhelyettessel feljo­gosította őt arra, hogy sok évtizedes tapasztalata révén ötleteivel elősegítse az emlékpark minél gazdagabb és sokrétűbb kialakítását. Lánya szerint az ő ötlete volt, hogy a Feszty-körképet ide kell hozni és az emlékparkban fölál­lítani. Ehhez hozzájárult, hogy gyermekkorától kezdve óriási élményt je­lentett számára ez a körkép. Véleménye szerint ennek méltatlan elhanyago­lása, illetve a múzeumi raktárból való elővétele mindenki elengedhetetlen feladata. Elhelyezésére pedig a legalkalmasabb helyszín a Pusztaszeri Em­lékpark lehet. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom