Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Takács Miklós: Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években
TAKÁCS Miklós részletét sikerült feltárni 1991-92-ben. A templom értelmezése körüli vitát érdemes kicsit bővebben is ismertetni, mert az egyértelműen jellemzi a ’90-es évek elejének szerbiai szellemi közegét. Annál is inkább, mert a templom feltárásának fontosabb eredményeit összefoglaló közlemény (SZEKERES 1994) az alább vázolt tényekre és körülményekre nem tér ki.7 A leletmentési munkálatok első szakaszát leginkább a pénzhiány jellemezte. Ennek következtében kényszerült a feltárást vezető Szekeres László arra, hogy a templom alapjainak a kibontására koncentráljon. így a cinterem sírjai közül is csak azokat tárta fel, amelyek a falmaradványok közvetlen közelében feküdtek. E helyzet 1991 szeptembere, pontosabban egy látogatás után változott meg. A feltárást ugyanis megszemlélte a Vajdasági Tartományi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója Vladimir Lekovic, valamint a fentebb már említett Borde Jankovic. A félig feltárt temető látványa arra sarkalta őket, hogy pénzt biztosítsanak a sírok feltárásához, ezt azonban az egész feltárás „revíziójának” elrendelésével kapcsolták össze. A feltárást vezető régészcsoportot kibővítették a Műemlékvédelmi Intézet, illetve az újvidéki Városi Múzeum munkatársaival (D. Radojevictyel és R. Bunardzictyal), és a feltárás új koordinátora is V. Lekovic lett. Mindennek következtében igen hamar új, tudománytól teljesen idegen szempontok fogalmazódtak meg. Első lépésként az ásatás azonosítására szolgáló dűlőnevet a szerb nyelvű Sta- ra Torinára változtatták annak ellenére, hogy e helymegjelölés nem azonos a Kővágóval, hanem a Ludasi-tó déli partján található Szalatornya-dülő szerb megfelelője. Ezen túlmenően pedig éppen a „revízió” eredményeire hivatkozva tette meg a Szerb Köztársaság képviselőházában felszólalását 1991 őszén Milan Paroski, egy újságíróból avanzsált önjelölt műemlékvédő és egy maga alapította, szélsőségesen nacionalista kispárt vezére. A Paroski által ismertetett koncepció szerint az egy- hajós, egyenes szentélyzáródású templomalap egy 9. századi, orthodox székesegyház nyoma. Az épület körül feltárt és friesachi dénárokkal is keltezett temetőrészlet pedig a honfoglaló magyarok által elkövetett tömeggyilkosság nyoma, amelynek áldozatai csak és kizárólag az állítólagos „ortodox vallású pannonszlávok” lehettek Az ismertetett parlamenti felszólalás következtében a szerb nacionalista pontosabban nacionál-szocialista napisajtóban hosszú időn át váltak magyarellenes hivatkozási alappá „a lemészárolt, ortodox vallású pannonszlávok”, ami Vukovár ostroma idején, illetve a boszniai háború előestéjén igencsak növelte a fenyegetettség légkörét.8 A „székesegyház-elmélet” oly mértékig ellentmond nemcsak a feltárt épület időrendjének vagy a Dél-Alföld 9. századi történetéről összegyűjtött ismeretanyagnak, hogy bővebben talán nem is érdemes kitérni a megsemmisítő erejű ellenérvekre, így csak egyetlen tényezőre utalunk. Arra, hogy a kővágói templom értékelésének szentelte évi közgyűlését a Szerb Régészeti Társulat 1991. december 13-án, Palicson. E fórumon pedig jellemző módon elállt koncepciójának ismertetésétől a „székesegyház-elmélet” egyik fő híve, az újvidéki Miomir Petrovic. Annak következtében ugyanis, hogy az előtte előadó Szekeres László pontosan ismertette a feltárt templomalap időrendjét és az egyhajós, egyenes szentélyzáródású templomtípus párhuzamait az Árpád-kori Magyarország területéről. Sőt a közgyűlésen jelen levő belgrádi régészek egy csoportja, pl. Marko Popovic szintén bírálta az újvidéki Műemlékvédelmi Intézet munkatársait az általuk kiötlött elmélet miatt. Nyugodt szívvel kimondható tehát, hogy a „székesegyház-elmélet” kortünet, és így beilleszthető azon —- szintén nagy publicitást kapott — bombasztikus „felfedezések” sorába, miszerint a szerb nyelv az emberiség ősnyelve, a szerbség pedig a világ legrégibb népe, amely ennélfogva Eurázsiában mindenhol őshonos (LUKOVIC-PJANO- VIC 1990). A vázolt tények alapján meglehetősen negatív végkövetkeztetés adódik a szerb régészet elemzett ágáról. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ismertetett elemzések semmiképpen sem jelentik a szerb népvándorlás-kutatás teljességét. Hiszen több kutató is sikeresen függetleníteni tudta magát a nacionalista uszítás légkörétől. Elsőként Danica Di- mitrijevicre érdemes utalnunk, aki egy részletes és analitikus ismertetést írt Bálint Csanád 1991-ben megjelentetett kandidátusi értekezéséről (DIMITRI- JEVIÓ 1991). Más időkben e recenzió talán eszmecserét is indíthatott volna a szerb régészetben. Annál is inkább, mert Danica Dimitrijevic pozitív hangsúlyokkal foglalta össze a disszertáció azon fejezetét, amely az ún. Bijelo Brdo-i kultúra etnikai 7 Hálás köszönettel tartozunk Ricz Péternek az ásatás eredményei körüli szövevényes vita megismeréséhez nyújtott segítségéért. 8 A vázolt elmélet közzétételét, valamint az általa keltett közhangulatot bemutatta: RICZ 1992: RICZ 1992a. 400
