Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének..." Egy csodaszarvas nyomában
ISTVÁNO VITS Eszter - KULCSÁR Valéria Kivette a sajtját, az meg nem sikeredett egy kölesszemnél nagyobbra. És ugyanitt egy másik gazd- asszony egyetlen kanál tejből készít hegynyi sajtot. Meghökkentő dolog ez! — Nincs itt min meghökkenni — mondta Ve- duha. — Az, akinél a tejjel telt sajtárt láttad, életében is gazdag volt: száz tehén volt a gazdaságában, mindig bőségében volt a tejnek. De a szegény szomszédasszony még ünnepkor is hiába kért tőle legalább egy darabka sajtot. Mindig azt felelte, hogy nincs sajtja. A másiknak pedig, aki itt, a Holtak Országában egyetlen kanál tejből készít hegynyi sajtot, életében csak egyetlen tehénkéje volt. De ha nincstelen kért tőle akár ünnepkor, akár hétköznap bármit, nem volt rá eset, hogy nemet mondott volna. És most látod, mi történik kettejükkel a Holtak Országában. — Nem messze jutottam — meséli Szoszlan — és egyszerre csak látom ám: egy asszony fekszik a földön, a mellén hatalmas malomkerekek forognak üresben. Sokáig tűnődtem ezen, de végül semmit nem tudtam kitalálni. — Életében kérdezetlenül őrölt a más malmán, és láttad, hogyan büntették meg. — A közelében pedig egy másik asszony. Az ő mellén is nagy malomkövek forogtak és fekete kődarabokat őröltek. — Ez az asszony pedig a földön lisztet lopott más őrleményéből. Látod, micsoda kínokkal fizet ezért a Holtak Országában? — Láttam még egy szörnyű csudát: egy asz- szony melléből gyíkok szoptak. Mivel érdemelte ki ezeket a kínokat? — Előfordult, hogy az életében — felelte Ve- duha — gyereket vittek hozzá, hogy szoptassa meg. Beleegyezett, letakarta a gyereket egy kendővel, de nem adott neki enni. És most az adósságát fizeti a Holtak Országának szokása szerint. — Láttam még egy asszonyt. Az orra likából posztó- és bíborszövet darabok jönnek ki, a jobbja meg kék lánggal ég. Miféle csoda ez? — Életében ez az asszony varrónő volt, és mindig levágott magának egy darabkát abból az anyagból, amit varrni hoztak hozzá. Most ezért fizet meg itt — válaszolta Veduha. — Elmentem egy kripta mellett. Mezítelen kisfiú ült ott. Az orrából vérsavó csöpögött, a szájából patakzott a vér. Hogyne csodálkoztam volna ezen? — Ezen se csodálkozzál — mondta Veduha. — Ez a kisfiú életében nem hallgatott az anyjára és az apjára. Kínozta őket — és nem egy és nem két szülői átok hullott a fejére. Most pedig bánja, amit tett, és olyan keservesen sír, hogy vérsavó csöpög az orrából, és patakzik a szájából a vér. — Mentem tovább és egy tágas tisztást pillantottam meg. Különböző korú gyerekek játszottak és rajzottak rajta. De szomorúan néztem őket, mert olyan hanyagul voltak felöltöztetve: az egyik mezítláb van, a csuvjak meg az övébe dugva. A másik sapka nélkül van, a sapka meg az ingében rejtőzik. Odafutottak hozzám. Az egyik az apjának, a másik az anyjának nevezett. Hogyne sajnáltam volna meg őket! Leszálltam a lovamról, megsimogattam őket, megigazgattam a ruháját mindegyiknek. Amikor pedig mentem el, azt kiabálták utánam: „Legyen egyenes az utad, Szoszlan! Kísérjen mindenben siker, és szerencsésen végződjék a mostani ügyed is!” — Ezek árván meghalt gyermekek voltak — mondta Veduha. — Amiért kedves voltál hozzájuk, minden teljesül, amit kívántak neked. — És még olyat is láttam — mondta Szoszlan — hogy a nyitott kapunál egy szuka feküdt, és látszott, hogy hamarosan megkölykedzik. Mélyen aludt, de a méhéből egyszerre csak ugatni kezdtek a kölykei. „Mit jelenthetne ez?” — gondoltam. — Ez azt jelenti, hogy eljön az az idő — mondta Veduha — amikor az idősebbek elkezdenek odafigyelni a fiatalabbak tanácsaira, akik majd szépre-jóra tanítják az idősebbeket. — Láttam, hogy vitatkozik a zsák és az átalve- tő, hogy melyikükbe fér több köles. Megme- rítkezett a zsák a kölesben és színültig telt. Azután kiszórta a kölest az átalvetőbe, de az még félig sem lett, azután az átalvető merítkezett meg kölessel, átöntötte a kölest a zsákba — a zsák túlcsordult, és a köles kifolyt a száján. Miféle csuda ez? — Hiszen nart vagy — mondta Veduha — hát akkor min csodálkozol? Eljön az az idő, amikor nagynak és kicsinek, előkelőnek és nemtelennek egyaránt nem adnak majd többet, mint amennyi a jóléthez szükséges. — Mentem tovább — mondta Szoszlan — és azt láttam: három fa növekszik a síkság közepén, és a törzsük sima, mintha esztergálva volna. És megpillantottam két csuvjakot — az egyik ökörbőr, a másik szattyán. Versengve másztak fel a fára. De most a szattyán csuvjak megcsúszott és lent maradt, az ökörbőr pedig felkúszott a fa csúcsára. Hogyne csodálkoztam volna azon, hogy az ökörbőr csuvjak legyőzte a szattyánt? — Ökörbőrből az egyszerű emberek hordanak lábbelit, szattyánból pedig a nemesek — válaszolta Veduha. — De eljön az az idő, amikor az egyszerű 362
