Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének..." Egy csodaszarvas nyomában

ISTVÁNO VITS Eszter - KULCSÁR Valéria kínálta így meg —jóval is, meg rosszal is — a mi öregjeinket?” — gondolta Szoszlan. Es most megérkezett arra a helyre, ahol szere­tett feleségének, Veduhának lennie kellett. De láss csodát: ott van előtte a szeretett Veduha, de a nya­kán nincs ott a feje. Leugrott Szoszlan a lováról, s keserves sírásra fakadt. A holtak körbevették. — Hát a feleségem feje hova lett? — kérdezi Szoszlan keserves könnyeket ejtve. — Hiszen ke- resztül-kasul bejártam a Holtak Országát csak hogy láthassam őt. — Ne bánkódj — felelték a holtak. — Nemso­kára meglesz a feje is. És valóban: kis idő teltével Veduha feje megje­lent a nyakán és összenőtt testével. — Mi van veled, kedvesem? Miért olyan vörös a szemed, miért sírtál? — fordult Szoszlanhoz Veduha. — Hát hogyne sírtam volna? — válaszolta Szoszlan. — Amikor idejöttem és megláttam, hogy nincs a testeden fej, nem tudtam visszafojtani a könnyeimet. Örömteli volt Szoszlan és Veduha találkozása. És azt kérdezte Veduha a férjétől, Szoszlantól: — Az elevenek a Holtak Országába nem jöhet­nek be, hát miféle szellemek, földiek-e avagy égiek hoztak téged ide élve a páncélodban? És Szoszlan így válaszolt: — Aciruhsz, a Nap Leánya, hét uaig neveltje beleegyezett, hogy hozzám jöjjön feleségül. De az uaigok nehéz menyasszony-váltságot követeltek tőlem: háromszáz állatot kell odahajtanom nekik, fekete vasból várat kell építenem nekik, de úgy, hogy ennek a várnak minden sarkán Az fájának le­velei nőjenek. Felépíteni a várat és odahajtani há­romszáz állatot — erre telik az erőmből. De Az fája a Holtak Országában nő. Hát ezért jöttem el hozzád, hogy Barasztirtól, a Holtak Országának urától elkérd számomra ezeket a leveleket. — Megteszem neked, amit kérsz — felelte Ve­duha. — No, te pedig mesélj nekem valami újat a földi világ csodáiról. — Milyen csodák lehetnének nálunk, Veduha! Minden csoda itt van nálatok, a Holtak Országá­ban. — Na és milyen csodákat láttál a Holtak Or­szágában? — kérdezte Veduha. És Szoszlan elkezdte mesélni neki a legelejétől: hogyan vitatkozott Aminonnal és hogyan tépte le erővel a kaput, hogyan vetették rá magukat a fegy­veresek, hogyan fenyegették, támadták meg, ütöt­ték, de ezeket az ütéseket nem érezte. — Nincs ebben semmiféle csoda — válaszolta Veduha. — Az ellenségeid vártak téged, akik a te kezedtől pusztultak el. Amíg élsz, addig nem okoz­hatnak bajt neked. De a halálod után nem hagynak majd nyugtot. — Láttam egy széles síkságot — meséli Szosz­lan Veduhának. — És sokakat felakasztottak ott az oszlopokra és a fákra. Az egyik a kezénél fogva lóg, a másik a lábánál fogva, van, aki a nyelvénél, és van, aki a nyakánál fogva. Mindegyikőjük alatt tűz lobog, és azokban a füzekben hatalmas kövek izzanak. „Hé, Szoszlan! Szabadíts meg minket a kínoktól!” — kérték. De mit felelhettem volna ne­kik? Ki büntette meg őket ilyen kegyetlenül? — Ők maguk büntették meg magukat — vála­szolta Veduha. — Sok rosszat cselekedtek az Eleve­nek Országában, és most a Holtak Országában a kínjaikkal fizetnek az elkövetett tettekért. Akit a lá­bánál fogva akasztottak föl, az dologtalanul csavar­gód, akit a kezénél fogva, az nem tudta megtartóz­tatni magát más javainak ellopásától, a nyelvénél fogva a rágalmazókat akasztották föl és azokat, akik nem tudtak lakatot tenni a szájukra. Akit meg a nya­kánál fogva akasztottak föl, az életében hóhér volt. — Megyek tovább és látok egy tavat telve bé­kával, kígyóval és mindenféle undorító csúszómá­szóval. És itt a csúszómászók között emberek so­kasága úszkál — hol felbukkannak, hol a víz alá merülnek. Kértek, hogy mentsem meg őket. Én meg azt feleltem, hogy a Holtak Országában én te­hetetlen vagyok. Hát mit követtek el szegénykék? — A Pokol Tavát láttad. Akik életükben loptak és csalással tulajdonították el a másét, azok most — a Holtak Országa szokása szerint — a Pokol Ta­vában bűnhődnek — mondta Veduha. — Mentem tovább és újra széles síkságot pil­lantottam meg. A síkságot sűrűn borította a gabo­na, és különböző gabonafélék értek ott. S további csodák: ragadozók járnak ott a házi jószág között, s nem bántják. Egy nagy folyó szeli át a síkságot. Leányok sokasága színidet jár, és a parton a legkü­lönfélébb ételek és italok állnak. Azt mondtam ne­kik, hogy éhes vagyok, de azt felelték, ha nem igyekszem vissza a földi világba, akkor az étek puszta látványától is jóllakom majd. Azt feleltem, hogy nem a szívem szerint való az az ország, ahol úgy laknak jól, hogy csak nézik az étkeket. Miféle varázslat volt ez? — A Paradicsom Síkságát látogattad meg — válaszolta neki Veduha. — Ezek a lányok pedig még a férjhezmenetelük előtt haltak meg. Az ét­kek, amik a parton álltak — mindaz, amit nekik ál­360

Next

/
Oldalképek
Tartalom