Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Bende Lívia: Fülkesírok a pitvarosi avar kori temetőben. Adatok a fülkés és lószerszámos temetkezések kronológiájához

I

Fülkesírok a pitvarosi avar kori temetőben

tán hasonló temetkezési szokást követő új népesség beköltözésének feltételezését (MADARAS 1999, 321) végképp nem látom indokoltnak, ez ellen szól azoknak a flilkesíroknak a példája, melyekbe egész lovat temettek, s ebben az esetben a formai kivitelezés minden szempontból kifogástalan. A késői sírok erőteljesebb lejtése az akna kis méretével függhet össze, hiszen a halottat csak így csúsztathatták be a fülkébe, hosszú akna esetében ebből a szempontból nem jelentett gondot a közel vízszintesen kialakított fülke sem.

A temetkezési szokások egyéb elemeit tekintve — mint azt korábban már említettem —, szembetűnő, hogy nagymértékben megcsappan a sírokban a részlegesen vagy egészben eltemetett áldozati állatok mennyisége, melyek — előbbinek a csonkolt változata — a tiszántúli kora avar kori temetkezések, így a szegvár-oromdűlői temető fülke- és egyéb sírjainak is oly szemléletes jellemzői (LŐ- RINCZY 1991, 127, 130-132; LŐR1NCZY 1992, 110-113; LŐRINCZY 1995, 403, 415; LŐRINCZY 1998, 352; LŐ- RINCZY 2000, 52-55).

Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy míg a korai fülkesíros temetők zömmel az Alsó-Tisza-vidéken, tehát a Dél-Tisza- völgyben, illetve a Marosszögben fekszenek, addig a későiek nagyobb részt egy az előzőtől elkülönülő földrajzi egység területén, a Körös-Maros közében, a Csongrádi-sík, a Békési-hát és a Békési-sík területén, illetve északabbra a Tisza mentén, valamint szórványosan a Tiszától Ny-ra kerültek elő (BENDE 1998, 5. j.; vö. MAROSI-SOMOGYI 1990, 210-218, 303-322). Mindez a településterület egyértelmű változására utal a két korszak között, amely esetleg az állatállomány csökkenésében megmutatkozó éghajlati vagy gazdasági tényezőkkel indokolható. Ez esetleg magyarázhatja a kora avar korban egy tömbben élő közösségek szétköltözését, és ezzel

párhuzamosan új temetők nyitását a folyóktól távolabbi területeken is.22 Ilyen értelemben az avar kor második felében induló, a fülkesíros temetkezési szokás gyakorlásával is jellemezhető temetők megnyitása nagy valószínűséggel a tovább élő és szétköltöző, s feltételezhetően megcsappant állatállományú kora avar kori népességnek köszönhető.

Még egy kapcsolat: a 72. sírba temetett férfinak ugyanolyan módon torzították a koponyáját, ahogyan az a szegvár-oromdűlői temetőben volt szokás — a nők körében (vö. LŐRINCZY 1998, 350-351, 354; LŐRINCZY 2000, 57).23

Nehezebb magyarázatot találni a tájolás megváltozására, és a Ny-K, illetve ÉNy-DK-i irány uralkodóvá válására, a kora avar kor időszakában a Tiszántúl területén jellemző ÉK—DNy-i, illetve K-Ny-i és É-D-i tájolással szemben24 (vö. LŐRINCZY 1992a).

Antropológiai jellegzetességek

Az imént említett példával elérkeztünk az embertani kérdések vizsgálatához. A pitvarosi temető egyedi jellegzetessége, hogy egy kivétellel maturus korú férfiakat temettek a fúlkesírokba. Bár korábban Marcsik Antónia és Szalai Ferenc három nagy sírszámú temető reprezentatív anyagát vizsgálva azt írták, hogy az elhalálozási életkorcsoportok, valamint a nemek megoszlásában nincs számottevő különbség a fűikében és egyéb szokás szerint eltemetettek között, és ez az europid és mongo- lid nagyrasszok szerinti megoszlásra is igaz (MAR- CSIK.-SZALAI 1995, 453), közelebbről megvizsgálva azért pontosíthatunk ezen a képen. Mindenesetre szembetűnő, hogy Székkutason és főleg Szarvason (68. lh.) már lényegesen kevesebb gyermeket temettek fülkesírba, mint korábban. Amíg Szegváron a fülkesírokba temetettek több mint fele gyermek,

22 Ennek jó példája lehet a kis szentes-berekháti temető, amely légvonalban igen közel esik Szegvár-Oromdűlőhöz, de már nem a Dél-Tisza-völg)>, hanem a Csongrádi-sík területére esik. Ebben az esetben azonban valamilyen oknál fogva hamar felhagytak a temető használatával.

23 Az adatot Fóthi Erzsébetnek (MTM Embertani Tára), Marcsik Antóniának és Molnár Erikának (SZTE, Embertani Tanszék) köszönöm.

24 Míg a Tiszántúl területén, az avar kor második felében az ÉNy-DK-i tájolás lesz meghatározó, addig a Kárpát-medence peremterületein ugyanebben az időben felbukkannak a K-Ny-i, DK-ENy-i, D-E-i tájolással, alkalmanként részleges állattemetkezésekkel, illetve lovastemetkezésekkel jellemezhető temetők, amelyekben soha nincs azonban fülkesír (vö. KISS 1996a). (Köszönöm Kiss Gábornak, hogy e jelenségre felhívta a figyelmemet.) A Nyugat- és Kelet-Szlovákia területén és a Dunántúl nyugati és déli részén található, illetve a Tiszától keletre, elsősorban a Körös- Tisza-Maros közén fekvő temetők közötti feltételezett kapcsolat mellett szól bizonyos, egyébként ritka tárgytípusok — amilyen a lószerszámhoz tartozó csó- tár, csörgő, orrdíszek, valamint bizonyos tausírozott tárgyak — gyakoribb előfordulása (vö. SZENTPÉTERI 1993, 57-58, I. térkép; KJSS 1996b, 120, 1. térkép; BENDE 1998, 205-207, 18. kép). Mindemellett nem kizárt, hogy a peremterületeken megjelenő eltérő tájolás újabb, K-ről bevándorolt népességet jelez.

251