Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Somogyi Péter: Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról
Hadak útján. Szerk.: Bende L. — Lőrinczy G. - Szalontai Cs. Szeged 2000, 197-204 ISMERETLEN LEVÉLTÁRI ADATOK A FIRTOS HEGYEN 1831-BEN TALÁL T BIZÁNCI ARANYAKRÓL SOMOGYI Péter A firtosi éremleletről megemlékező korabeli feljegyzések, híradások után folytatott kutatásaim során már eddig is annyi újabb, mindeddig ismeretlenül lappangó adat gyűlt össze, hogy feldolgozásuk és megfelelő formában való közzétételük még évekig eltarthat. De a Nagyajtai Kovács István és Nagykedei Fekete Sámuel levelezésében felfedezett adatok annyira jelentősnek bizonyultak, hogy az anyag teljes körű feldolgozásának elébe vágva, ezeket ismertető előzetes beszámoló megírása mellett döntöttem. Elsősorban azokra az adatokra, összefüggésekre kívántam felhívni a figyelmet, amelyek vagy az éremkincs egykori összetételéről való eddigi ismereteket pontosítják, vagy megkérdőjeleznek némely erre vonatkozó korábbi elképzelést. Ezért levéltári lelőhelyüket minden esetben feltüntettem, viszont eltekintettem az ezúttal másodlagos jelentőségű irodalmi hivatkozások pontos adatolásától. Helyette válogatást állítottam össze az éremkinccsel foglalkozó fontosabb és általam is felhasznált korábbi munkákból.1 Az udvarhelyszéki Firtosváralja határához tartozó Firtos-Felső-tetőn 1831 júliusában felfedezett bizánci aranypénzekről, az Erdélyben évtizedekig közszájon forgó firtosi aranyakról való ismereteket Ferenczi Sándor foglalta össze. Ferenczi az aranyak előkerülése után több mint száz évvel gyűjtötte össze az akkor még fellelhető és hozzáférhető forrásokat. Numizmatikai-történeti munkája a kincslelet első tudományos igényű feldolgozása. Nem csoda, hogy a lelettel ezt követően foglalkozó szerzők közvetve vagy közvetlenül Ferenczi művét használták, és csak kevesen vették maguknak a fáradtságot, hogy a benne megemlített 19. századi források némelyikét kézbe is vegyék. Ennek ellenére — vagy talán éppen ezért — az aranyak felhalmozásáról és elrejtéséről szinte annyi különböző elképzelés létezik, ahányan eddig már foglalkoztak a kérdéssel. A firtosi aranyakat kötötték már a hunokhoz, az erdélyi hun-székelyekhez, az ogur népekhez — volt aki egyenesen a kutrigurokra gondolt — a gepidákhoz illetve egy közelebbről meg nem határozott erdélyi germán, de nem gepida népességhez, végül az avaroknak fizetett bizánci évjáradékokból, ajándékokból származó és nemzedékek során felhalmozott kincsnek is tartották. Az erdélyi dákoromán kontinuitás vagy a nem kevésbé délibábos hun-székely rokonság elmélete képviselői éppúgy érveltek már vele mint az erdélyi, pontosabban a Küküllő-melléki korai avar megtelepülés szószólói vagy az erdélyi gepidák avar kori, azaz 568 utáni tovább élése mellett lándzsát törő kutatók. Az egy és ugyanazon leletről vallott vélemények tarka csokrán ne lepődjön meg senki! A Kárpát-medence sajátos geopolitikai helyzetéből következően a térségben előkerült jelentős leletek általában többféle módon is értelmezhetők, különösen azok, melyekről közvetlenül felfedezésük után nem készültek, nem készülhettek feljegyzések, amint ez a firtosi lelet esetében is történt. Az éremlelet összetételéről szóló híradások értelmezésénél figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy azok a 19. század második felében, azaz jóval a kincslelet előkerülése után keletkeztek. Ferenczi nem is feledkezett meg erről és az 1 Ezúton szeretnék köszönetét mondani azoknak a barátoknak, kollégáknak, azoknak az ismerős és személyesen nem ismert levéltárosoknak, könyvtárosoknak akiknek segítsége és támogatása nélkül a kitűzött célt még csak meg sem közelíthettem volna. Különösen hálás vagyok Újvári Máriának (Babe$-Bólyai Tudományegyetem, Kolozsvár), Molnár B. Lehelnek (Unitárius Egyház Központi Levéltára, Kolozsvár) és Sorin Cocisnak (Román Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, Kolozsvár) azért a felbecsülhetetlen segítségért, amit a Nagyajtai-féle kéziratos hagyatékfelkutatásához nyújtottak. A kézirat lektorálásáért, átfésüléséért Hóna Istvánt (ELTE BTK, Régészettudományi Intézet) illeti köszönet. 197
