Zombori István (szerk.): Nagy István emlékkönyv (Szeged, 1999)

LENGYEL András: A Montanus-per Üzleti harc, várospolitika és sajtónyilvánosság

pészmérnök, műszaki tanácsos, aki a pályázati jelentést írta, Csányi Ferenc főmérnök és Kocsárdy Béla műszaki tiszt. (Vö. Szegedi Új Nemzedék, 1929. ápr. 20.) Az ő közreműködésük nélkül a szakmai ítélet nem születhetett meg. De hogy Vértes pártfogói közülük kerültek-e ki, avagy a mérnöki hivatalt is felügyelő városvezetés magasabb köreiből, s a mérnöki hivatal csak parírozott, utólag immár eldönthetetlen. Annyi bizonyos, a város vezetésének olyan prominens személyiségei, mint Somogyi Szüveszter polgármester, vagy Wimmer Fülöp egyértelműen azonosult a márnöki hivatal álláspontjával, s a nyilvánosság előtt mindvégig kitartottak a döntés helyessége mellett. Nyitott kérdés azonban, hogy a Vértes melletti városi állásfoglalást (amely korrekt döntésnek semmiképpen nem tekinthető), mi motiválta? A Balogh Lajos elleni általános ellenszenv, mondhatnánk: közutálat, vagy valami más érdekeltség? Ezt megvilágosító adalék a per folyamán nem merült föl. Ami biztos: a városvezetés „összezárt" Balogh Lajos előtt. 3 A „szénharcnak", a dolog természete szerint, több szintje volt. 1. A pályázat kiírása, a pályáztatás egész procedúrája a legszűkebb, csupán a közvetlenül érdekelteket magában foglaló nyilvánosság előtt zajlott. A lebonyolítás és dokumentálása egyaránt „érzékeny" volt az informális érdekek s egyéb külső megfontolások vezérelte „korrekciók" iránt. A per során előterjesztett bizonyítékok nyilvánvalóvá teszik, hogy a./ mind a pályázati ajánlatok megfogalmazása, b./ mind az ajánlatok elbírálására szolgáló műszaki kísérletek (pl. fűtéspróba) megszervezése és lebonyolítása, c./ mind ezeknek dokumentálása (jegyzőkönyvezése) az egyik pályázó (Vértes Miksa) érdekei szerint alakított volt. Ezt a nyilvánosság gyakorlati hiánya, pontosabban: minimumra redukáltsága lehetővé tette, sőt szinte fölkínálta. 2. A tényleges, jogilag érvényes döntés már egy másik szinten, a közgyűlésen történt meg, elvileg korlátlan, gyakorlatilag minimális nyilvánosság előtt. A városháza közgyűlési terme zárt tér, benne csak meghatározott, nem túl nagy létszámú döntéshozó és érdeklődő fért el, a közgyűlési sajtótudósítások pedig értelemszerűen egyszerűsítők és sematizálok. Éppen a finom részletek visszaadására alkalmatlanok. Ennek a szintnek a nyilvánossága önmagában semmiképpen nem garantálhatta a döntés szakszerűségét, de még jogszerűségét sem. A sajtó nem annyira kontrollja, mint inkább szócsöve volt a közgyűlésnek - a beszámolókban a kritika inkább általánosságban, vagy másodlagos jelentőségű dolgokban valósult meg. Jellemző e tekintetr ben, hogy a műszaki kérdésekben tájékozatlan újságírók minden kritika nélkül elfogadták és terjesztették a döntéshozók téves ítéletét a tatai szén jobb, s a pécsi szén gyöngébb minőségéről. (Ezt Puskás később, a tárgyalás során szóvá is tette.) Ez megintcsak az adott nyilvánosság strukturális sajátosságának tekinthető, hiszen a közgyűlésen elhangzottak érdemi kritikája olyan speciális műszaki szakértelmet igényelt volna, amivel a kor átlagos vidéki újságírója nem rendelkezett. 3. A nyilvánosságnak egy magasabb szintű formáját jelentette a közgyűlési döntés ellenében írott, céltudatosan kritikai röpirat, a Montanus-levél elkészítése, ill. megjelenése. Ez már a./ a nyilvános kontroll eszköze volt, amelyet vagy el kellett fogadni vagy el kellett utasítani, de nemlétezőnek tekinteni már nem lehetett; b./ példányszáma (1000) és célzott terjesztése érdemi nyilvánosságot jelentett. A „szénharc" nyilvánossá vált, a döntés igazolásra szorult, s az ügy a várospolitika egy szűk csoportjának kezéből a nyilvánosan megvitat 50