Zombori István (szerk.): Nagy István emlékkönyv (Szeged, 1999)

MARJANUCZ László: Szeged társadalma és népességfejlődése a 18-19. században

kettősségét. De pl. a Szabadkával határos, ún. átokházi tanyasor teljesen elszakadt a városi életformától, gazdaságú kapcsoktól, s önálló farmtanyává fejlődött. 1 3 Ennek egyik oka a földrajzi távolság, a másik az, hogy a Szegedről érkező kitelepü­lök tulajdoni földön létesítették a tanyát. Néhány család birtokának nagysága elérte a 80-100 holdat, de a reálosztásos örökösödési gyakorlat révén előállt átlagos tanya­nagyság a századfordulón 15-20 hold volt. De a földdel eszközölt polgári vállalkozás kiindulópontjának tekinthetjük a város tu­lajdonát képező közlegelők felparcellázását, amikor földnélküliek, de örökföldes átok­háziak is haszonbérbe vehettek 25 évre 10 holdas parcellákat a várostól. Ezek következtében Átokházán, Csengelén, Ottömösön idővel eltűnt a városi ház­nak és a tanyás birtoknak összetartozó egysége. Számukra „a város már nem jelentett otthont", ám a tanya az otthon és a gazdaság teljes egysége volt. Gazdasági értelemben tehát polgári termelőközösségnek tekinthetjük a farmertanyákat, bár az nyilván kérdé­ses, hogy a farmok sokaságából létrejött település-központok (major, tanyasor) tekint hető-e polgári településformának. Pontosabban a gazdálkodáson túlmenő ellátási (sza­tócs), kulturális (templom, iskola, búcsú), üzemek létrejötte után értelmezhető-e a farmközpont polgári településként? Ami viszont nem lehet kérdéses, hogy Szeged polgárosodásának lehetséges úljai kö­zött kell számontartanunk a várostól független életformát választó örökföldes és bérle­tes farmerek kiemelkedését. Szeged immár belső tőkefelhalmozási faktorához kell számítanunk a szemtermesz­tést megelőző legfontosabb szántóföldi kultúrát: a dohánytermesztést. 1 4 Szeged ugyan­is a 18-19. században több déli vármegyére (Csongrád, Bács, Torontál) kiterjedő do­hányvidék központja volt. Sőt, a Bálint Sándor által „szegedi gyarmatosításnak", azaz a környező területek szegedi telepesekkel való benépesítésének részvevői szegedi do­hánykertészek voltak. A dohánykertészet azon a ponton kapcsolódott a város polgárosodásának folyama­tához, ahol az a szerb eredetű termelési know-how felhasználásával Szeged nincstelen­jeit, zsellérjeit juttatta a társadalmi felemelkedés helyzetébe. Ahogy a hagyma a makói zselléreknek, a dohány, és később a paprika a szegedi társadalom periférikus elhelyez­kedésű rétegeinek kínálta a paraszti polgárosodás tömegesen járható útját. Szentmihálytelek, Algyő, Térvár, Klárafalva Szegedről jött telepesei dohány-, majd paprikakertészettel alapozták meg parasztgazdai egzisztenciájukat. Ám ezek az alsó-, felsővárosi Szeged-környéki kertészségek nem egyszerűen zsellér vagy kisbirtokos tele­pek, hanem mezőgazdasági vállalkozás színterei is egyben. Történetírásunk még adós annak a társadalmi helyzetnek a pontos felvázolásával, amely a 18. század végén vált markánssá, s amelynek jellemzője a szegedi kötött bir­tokrendszer miatt megindult vállalkozói célú kirajzás, illetve az ugyanilyen természetű belső, kis területen folytatott hasonbérleti gazdálkodás. A marhatenyésztés mellett ezt tekinthetjük a reformkori Szeged legfontosabb tőkeszerzési forrásának. Ennek jövede­lemtermelő képessége, tőkefelhalmozási intenzitása oldhatja fel azt a demográfiai el­13 JUHÁSZ Antal: Átokháza, egy tanyasor települése és közösségi élete - MFM Évk. Szerk.: Trogmayer Ottó. Szeged, 1972-3/1. 83-98. p. 14 GlDAY Kálmán: A szegedi dohány = SKM Szerk.: PÉTER László. 1980/3. 87-90. p. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom