Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

Iráni eredetű hatások a magyar régiségben

Iráni eredetű hatások a magyar régiségben A kérdéskörben járatlan kívülálló számára a kérdés akkor vetődött fel, amikor felfigyelt Szemerényi Oszvald egyik cikkében

17

7 a 2. világháborúban elpusztult ladánybenei edényre. Ez Harmatta szerint egy Kr. u. 4. századi iazyg sírban került elő,

178 és Harmatta szokás szerint bonyolult értelmezésében a két rövid felirat (az egyiket égetés előtt, a másikat égetés után karcolták volna be) egyike még az arameus írás (!) hagyományát képviseli, a másodikat azonban már germán runaírással írták, de mindkettő az irániból értelmezhető. Szerinte „a iazygok, akik szoros kapcsolatban állottak a germánokkal, elsősorban a quadokkal, az i. sz. IV. században kísérletet tettek arra, hogy a skytháktól öröklött, arameus eredetű írást felváltsák a germán runaírással." Mint Szemerényi rámutatott, a szakértők egész sora nem vett tudomást F. Altheimnak a ladánybenei rövid feliratokra vonat177 SZEMERÉNYI 1989, 375-376. 178 HARMATTA 1989-1990, 116-117, 10 a-b. képek. (Eredetileg közölte NAGYFALUSY 1941 ,non vidi). A szeged-nagyszéksósi talpas elektronkehely bepontozott felirata kapcsán foglalkozott vele Fettich Nándor (FETTICH 1953, 22-23), és utal arra, hogy Mészáros Gyula a talpas kehely feliratát Kaukázus-vidéki, kartvel-nyelvű szövegnek tartotta. Vannak, akik akkoriban és ma is az óoszéteket a kaukázusi kartvelek őseinek tartották és tartják. Harmatta nem tárgyalja ezt a feliratot, és nem említi Gaál László cikkét sem: GAÁL 1939. 88