Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

Előszó

Előszó Európa minden nemzetének megvan a maga legendája, melyet különböző változatban évszázadokon, sőt évezredeken keresztül adtak tovább szájról-szájra. A krétai labirintus a bikafejű szörnnyel, Trója kapui a kerekeken gördülő falóval, a gyermekeket szoptató capitoliumi farkas, vagy akár Artúr király csodakardja, s a kerekasztal, mely körül a grál lovagok ültek, mind-mind olyan mese, melynek valami történeti magja van. Erre a történeti magra ragad azután évszázadokon keresztül a mesék világának kusza szövevénye, melyek mögött imitt-amott ugyancsak valami igazság, valóság rejtőzködik. így vagyunk mi magyarok Attilával, akinek személye s a hun csapatok fegyverei jelentős változást okoztak Európa történetében. A két legenda, az aranykoporsó és a csodakard mindmáig izgatja az emberek fantáziáját. A szegedi múzeum sokak szerint az ügyeletes Attila-kutató intézet, így aztán nem csekély jutalom reményében számosan tudósítanak, hol s hogyan vezethetnek a legendás hármaskoporsó nyomára. Hol a lidérc veti fel, hol titokzatos álmokban jelenik meg az egykori fejedelem, hol a Tisza tükrében vélik felvillanni az aranykoporsót. Lehetséges, hogy ezek az álmok a későbbiekben újabb ágait képezik majd a legendának. Pedig nem tudjuk, hogy hol temethették el Attilát, csak sejtjük, hogy hogyan. Annyi bajunk volt már vele, hogy igazság szerint nem is szeretem, pedig azon kevés nép közé tartozunk, akik nem az Isten ostorát látják személyében, hanem valamiféle rokonszenvet éreznek iránta. Talán e rokonszenv abból a történeti 7