Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)
Kardáldozatok és a sajátosan iráni szentélyek - Történeti források és régészeti adatok az iráni nyelvű népek kardkultuszára, a szentélyeikre és a máglyaáldozatokra
Kardáldozatok és a sajátosan iráni szentélyek csomóba rakva rengeteg vas-, bronz-, ezüst- és aranytárgy volt, nagy részük erős égésnyomokat mutatott (3. kép 2). Közöttük nyílhegyek, zabiák, kengyelek, veretek és lemezek, fegyververetek, ezüstből öntött sas és bronzoroszlán voltak, továbbá mintegy a csomóba szúrva két vaskard és egy tőr. A remek kivitelű, ezüstből öntött, 21 cm magas sas mellén latin kereszt alakban Tiecpov Péter[é] - felirat van bekarcolva. A leletek környékén kerámiatöredékek és kövek voltak. A második gödör ovális alakú volt, 1,25 m hosszú és 1 méter széles, 91 cm mélységben rajzolódott ki az altalajban, és 1,55 m mélyre nyúlt. Az 1. csomó leletanyagában a már felsoroltak mellett kiemelkedő fontossága van az öwereteknek és csatoknak, amelyek bizánci hatást mutatnak, illetve az arany szíjvég és a kardveret kétségtelenül a granulált díszítésű, ritka avar kori aranyveretek stíluskörébe tartozik, amelynek egy lelőhely nélküli magyarországi példányát a 6. század végére vagy a 7. század elejére keltezik. 11 4 V. A. Grincenko az egész együttest olyan hamvasztásos temetkezés maradványainak tartja, amelynél az áldozati szertartást a sír közelében hajtották végre [maga a sír nem került elő], a térséget [bizonyára a sas miatt] katonai állomásnak véli, és keltezését a 7. század végére, a 8. század elejére teszi, amikor szerinte azon a földön szlávok és kazárok éltek. 11 5 Nézetünk, és elsősorban a térségre vonatkozó újabb adatok szerint (ld. lentebb!) itt olyan együttesről van szó, amely leleteiben és vallásos tartalmában egyaránt társult török és alán jellegeket mutat, nem véletlenül avar kori típusok jelenlétében. Az kétségtelen, hogy ez a máglyaáldozati együttes kiválóan illeszkedik a hun kori majd kora avar kori máglyaáldozatok sorába. Nem kevésbé a csomóba szúrt két kard jelenléte, ami két dolgot világossá tesz: a szokás eredendően iráni voltát, és szinte változatlan formában való továbbélését a sztyeppet elborító türk hódítások során és után is. Amint arra 114 GARAM-KISS 1992, n. 45. 115 GRICHENKO 1950, 39-61, 3-5. ábra, I-VI. táblák. A rendkívül fontos adatra Kovács László hívta fel a figyelmemet, amit nagyon köszönök. 57
