Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)
Kardáldozatok és a sajátosan iráni szentélyek - Történeti források és régészeti adatok az iráni nyelvű népek kardkultuszára, a szentélyeikre és a máglyaáldozatokra
MAKKAY JÁNOS lehetett, mint a 4. uljapi halom bronzcsészéje. 10 3 Füles aranycsészét ebből a korbői nem ismerek, fületlen áldozati aranycsészék előkerültek a Kelermes 1. kurgánból, más formájú fogantyús áldozó edények pedig a Szolokhai és a Haimanova kurgánból. 10 4 Kétségtelen, hogy a szkíta szokások e csészével kapcsolatban a sztyeppen jóval megelőzték a későbbi nomád törökök csészehasználatát és csészekultuszát, sőt az a valószínű, hogy ez a tényleg barbár szokás akár az iráni népektől is öröklődhetett a keletről jövő legkülönbözőbb, bár szintén barbár törökségre. Az állatáldozatok közül a marha- és a lóáldozatok egyaránt szerepelnek a forrásokban, és a lebonyolítást, majd a hús megfőzését a nagy katlanokban leírja Hérodotosz II. 16 és IV. 60. Marhaáldozatot halotti áldozatként is hoztak (IV. 26), vagy évenként a kardnak (IV. 61-62), sőt bosszúra készülve a könyörgés közben is. 10 5 Lovat, a leggyorsabb állatot elsősorban az istenek Ieggyorsabbikának, a Napistennek szenteltek (Hérodotosz II. 216), és így tettek a masszagéták is, 10 6 de hoztak évenként megismételt lóáldozatot a kardnak (Hérodotosz IV. 62). Az Athénban dúló dögvész sikeres megszüntetéséért pedig hálából fehér lovat áldoztak az athéni polgárok a szkíta Toxarisz síremléke előtt. 10 7 (A szalmával-pelyvával kitömött lóbőr mellett ez ismét egy érdekes hasonlóság az Árpád népénél szereplő és fontos szerepet játszó fehér lóhoz.) Az állatáldozatok részleteit nem ismerjük, az uli és uljapi kurgánok állatáldozatai bizonyára a halottkultusszal voltak kapcsolatban (amely halottkultuszok általában minden népnél szorosan fűződtek a termékenységkultuszokhoz). Mutatnak erős hasonlóságot a régészeti és históriai adatok között egyes részletek is. így például, amikor 103 LESKOW-LAPUSCHNJAN 1989, Taf. 11, Kat. Nr. 106. 104 SCYTHIAN ART 1986, 24, 157-160,166-170. táblák. 105 Lukianosz: Toxarisz vagy a barátság XLVIII. 106 Strabón: Geógraphika XI. 8. 6. 107 Lukianosz: A szkíta vagy a jövevény 2 (LUKIANOSZ 1974, 582-583, Bollók János ford.). 52