Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

Összefoglalás

Összefoglalás Azok az adatok, amelyeket e tanulmány első részeiben a szent karddal - és így Árpád kardjával -, a Csörszárokkal és az avarok /in/rgjével kapcsolatban felsoroltunk, egyértelműen támogatják feltevésünket, hogy a Kárpát-medencében rövidebb vagy hosszabb ideig, esetenként véglegesen megtelepedő török ethnikumú és nyelvű népek régészeti és hitvilági hagyatékában ősi iráni eredetű elemek meghatározó, sorsfordító szerepet játszottak. Ezek az elemek a ma rendelkezésre álló adatok szerint az iráni népek hagyományaiból és emlékeiből évszázadokkal, sőt évezredekkel korábbi időkből ismertek, mint a török nyelvű népekre vonatkozó forrásokból és leletekből. Ezért következtetünk arra, hogy a sztyeppet, és vele együtt az iráni nyelvű népeket is uraló vezető török népek leletanyagába és hitvilágába iráni hatásokra kerültek be. A címben szereplő Attila-kard vagy Árpád-kard esetében is erre kell következtetnünk: Attila kardja nem volt más, mint a sztyeppen hosszú évszázadok óta iráni népek vallásos szokásaiban, hitvilágában és mitológiájában központi helyen szereplő mágikus kard, a háború istenének fegyvere, amit az óriási területek népeit hódításokra megszervező hun főemberek és más tanácsadók ügyes fogással Attila világhódító fegyverévé honosítottak. Sőt, több mint valószínű, hogy a hunok már Attila uralkodása előtt is hittek a mágikus erejű kardban, csak erre vonatkozó történeti és régészeti forrásaink türk hagyatékból egyelőre nincsenek (vagy én nem ismerem azokat). Attila csodás kardját tehát nem kellett egy tehén és egy csordás- vagy 107