Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Szabó László: Jászsági kirajzások és a jász puszták benépesedése a 19. században
s talán néhány irsait, s más alföldi szlovák faluból beköltözöttet, 20 — 25%-ot kapunk, azaz a becslés reális lehetett. Többségükben alföldi magyarok a jövevények, akik főként Kecskemétről, a szomszédos Pest megyei falvakból, s részben Fejér megyéből származtak. Megemlítem azokat a településeket, amelyek nagyobb számban küldtek Kerekegyházára lakosokat: a már említett Bercelen kívül Hártyán (11 család), a Vacsi puszta (19 család), Dabas (15 család), Örkény (7 család), Bénye (6 család), Vecsés (5 család) Pest megyei, és a Fejér megyei Perkáta (10 család) települések érdemesek figyelmünkre. Ha a külterületet nézzük, megállapítható, hogy oda már jóval előbb kecskemétiek (79 család) és árokszállásiak (17 család) költöztek ki, s működtetnek jó gazdaságokat. Más települések — még a tulajdonos Fülöpszállás és Kunszentmiklós is — jelentéktelen részt vállaltak a külrészek benépesítésében. A trencséni, árvái, illetve a külhoni szlávok valamennyien a tervezett faluközpontban laktak, s így később is, érkeztek. Az anyag további feldolgozást igényel, s szerencsére ugyanebből az időből vallási és vagyoni felvételek is megkönnyítik a helyzetünket. 5. Végül annyit kívánunk megjegyezni, hogy Árokszállás, Fülöpszállás, illetve Kunszentmiklós sem tartotta fontosnak, hogy lakosait a személyes megszállásra ösztönözze. Kerekegyháza homokos talaja idegen volt a feketeföldön gazdálkodó jászságiaktól és kiskunságiaktól. Ugyanakkor lehetséges volt — főként Árokszálláson — más, jobb belső jászsági puszták tanyásítására, s kevés ösztönzést jelentett a homok megszelítésében rejlő gazdasági lehetőség. Mint már Szabadszállásról megírtam, nemcsak távoli, hanem közeli homokpusztában sem láttak a kiskunok fantáziát, olcsón elvesztegették a környék népének a rossz, homokos legelőket, nem ismerve fel még ekkor a benne rejlő gazdasági értéket, a szőlő és gyümölcskultúra ígéretét. így juthatott idegenek kezére ez a jász és kun puszta is. S éppen mert a kiköltöző kecskemétiek, itt összesereglett szomszéd megyebeliek rá voltak kényszerítve, hogy e sívó homokon teremtsenek kultúrát, egészen bizonyos, hogy a később gyümölcstermővé vált vidék, a földművelés és állattartás szemszögéből rossznak minősülő adottságaival ösztönözte újításokra a megélni akaró népet. Kerekegyháza az első faluvá önállósodott jász puszta. Ugyanekkor kérik más puszták is a községgé nyilvánítást, de ezt elutasítják még, mert nincsenek meg a megfelelő feltételek. Ezek csak jó évtized múlva teremtődnek meg, s szakadnak el az anyaközségtől. Kerekegyháza önállósodása annak köszönhető, hogy a pusztát áruba bocsátották, tehetős, ha nem is vagyonos emberek gyűltek össze, s így megvolt a megfelelő adóalap, amely szükséges volt a községgé váláshoz. Más jász pusztákra inkább költöztek ki a lakosok az anyaközségből meglévő birtokjoguk alapján. Ez lassúbb folyamat volt. Az új községalakítás egyik fontos feltétele, hogy egy községmag is legyen középületekkel, megfelelő felszereltséggel. A jász kiköltözők azonban a zárt falumagban lakást nem kedvelték. Sajátos családi-gazdálkodási rendszerüknek a tanya felelt meg leginkább, mert ezt tudták gazdaságilag jövedelmezővé tenni. Láthattuk, hogy Kerekegyházára is megindulnak néhányan Arokszállásról, de ezek tanyákon élnek, s nem vonzó számukra a tervezett községmag. A telkek áruba bocsátása hamar gyűjtött új, viszonylag pénzzel is rendelkező lakosokat, s megteremtődött pár év alatt az az adóalap, amely a községgé nyilvánítás feltétele volt. A tanyásodás lassúbb folyamat, elhúzódott minden olyan községben (Kara, Kocsér, Lajosmizse), ahol az anyaközség nem ezt az utat 28
