Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Szűcs Judit: Pálmonostora betelepülése
Nekem szerettek mesélni. Az uradalom területén kilakoltatta a tanyavilágból a népet. Rájuk gyújtotta a házakat, menekülniük kellett szegényéknek. Nem is tudom, kaptak-e valamit. Az őrgróf bekebelezte (ti. a területét). Ahol útjába volt, ott gyújtogatta a házakat. Ilyen gyújtogató emberei voltak." (Laczkó Antal sz. 1901.) A betelepülő dohánykertészekről mondja szintén Laczkó Antal: „Mégkapták az egy-két hold földjüket, amin dolgoztak. Házat építettek rajta. Azért ilyen szétszórt még most is (ti. a házak elhelyezkedése). Itt csak vertfal és vályog volt, még nádtető. Ha nem volt nád, napraforgószárból (ti. csinálták). Nem jutottak máshoz, és nem is telt rá. Meszeletlenül is volt égy része." A ház háromosztatú, a konyha szabadkéményes volt. „A padkára pakolták a főzőedényéket még ivóedényeket, de asztal nem volt. Csak fölvert akasztóhelyek ruhának még minek." A konyhából egyik oldalra nyílt a szoba vagy „ház", a másik oldalra nyílt a kamra. „A szobában padok vagy lóca még asztal. Ácsok csinálták. Egy nagy, festétt, de dísztelen ácsláda. Gerendaalja, ott tartották a pénzüket, késéket, kissámliról elérték. Az én gyerékkoromba kezdtek sublatot csinálni. A kamrában zsákok csak elvétve voltak. Vesszőből font választóhelyek gabona és égyéb részére." Ólszerű istálló tartozott a házhoz. Ha mégnősült a fiú, otthonmaradt, ragasztottak hozzá féltetős „szobát". „Ezéket ma esetleg ólnak használják". „Két fiú fért el, egykenyéren voltak, csak a szobájuk volt külön. Együtt volt a koszt, mert együtt dolgoztak." Tehát három kiscsalád élt együtt. A kis földterület ellenére a dohány munkaigényessége tartotta őket össze. A közeli alföldi településeken: Csongrádon és Mindszenten 50 — 100 hold adta a több kiscsaládból álló ház- és vagyonközösség alapját. 1 6 A dohánykertészek hányatott, vándorló életmódjához tartozott a földön étkezés és alvás. „Gyerekkoromban még láttam, hogy ezén éttek. Léterítétték apatracot. Ez kenderponyva. Gyékényponyvát is használtak. Nem volt nagyobb másfél méternél. Négyszögű volt, hogy szalmát is léhessén hordani benne. " 1 7 „Léterítétték a patracot, rá a bográcsot. Fakanalakkal, körülülve étkéztek. Ráütöttek a kanállal az edény szélire, hogy léhet énni. Ez szokás volt pici koromban. Először az apjuk, a legidősebb kezdte még, A földön étkéztek és a földön ruhába aludtak."™ Csongrádon, Mindszenten, Orosházán és Szentesen is a század elején már csak rendkívüli alkalommal, tanyától távoli munkán, disznótorban terítettek a földre. A dohánykertészek újabb és újabb honfoglalással járó életmódja őrizte meg a földre terítés mindennapi szokását a 20. század elejéig. A dohánykertészek századforduló táji betelepülése körülményeit, földvásárlását és gazdálkodását nehéz rekonstruálni. Az unokák, akik beszélgetőtársaim voltak, a két világháború közti gazdálkodás körülményeire emlékeznek. Ez már, ahogy a dohány példáján láthattuk, nem azonos az első világháború előttivel. Csanyiak betelepüléséről már a múlt század közepéről vannak adatok. 1 9 Csany1 6 Szűcs JUDIT é.n. 1 7 SZINNYEI JÓZSEF 1897—1901. A patrac szócikk. 97. 1 8 Viski Károly Bútorzat c. fejezet bevezetőjében a földön ülésről és étkezésről, mint a primitív népeknél megtalálható és az ómagyaroknál és ősmagyaroknál feltételezett szokásról ír. VISKI KÁROLY 1933. 246. — Csilléry Klára 1958. 9. 18. századi levéltári adatban találja meg a földre terítést. — Bálint Sándor 1976. 237. A földön evést a szegedi kirajzású települések közül Tázláron találta meg. " Lásd BÁRKÁNYI ILDIKÓ tanulmányát. 81
