Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Előszó

ELŐSZÓ 1986-ban munkaközösség létesítését kezdeményeztem a Duna—Tisza közén a 18. század elejétől zajló hatalmas népességmozgás és a folyamat települési, kulturális és egyéb következményeinek föltárására. Az indítékot elsősorban a táj történetéből és az eddigi kutatások ismeretéből adódó meggondolások adták. A török hódoltságot a Duna —Tisza közén kevés kora középkori település vészelte át: néhány mezőváros (Kecskemét, Kőrös, Cegléd, Halas, Szeged), mint reliktum és több folyómenti, a vizek világában védelmet találó falu népessége. A pusztásodott táj a 18. század első felében földesúri és más telepítési akciók eredményeként kezdett benépesülni, így létesült Félegyháza, Majsa, Kiskörös, Kecel, Soltvadkert, Dorozsma. Ujabb népességmozgást a közbirtokossági, nemesi és más tulajdonú puszták kiosztása indított el a 19. század közepétől. A migráció harmadik nagy hulláma a közelmúltra: az 1945-ös földreform, az 1946—47. évi kitelepítések és a tanyaközségek létesítésének éveire (1949 — 1950) esik. A korábbi helység- és vármegye-monográfiák a 18 — 19. századi népességmozgásoknak csak a fő irányairól tájékoztatnak, a benépesülő puszták népességéről pedig éppenséggel alig nyújtanak fölvilágosítást. A pusztai faluk lakosságáról ERDEI FERENC írt a „Futóhomok"-ban, de származásuk helyét, korábbi gazdasági, társadalmi helyzetüket illetően nem folytatott alapos vizsgálatot. Ujabban BÁLINT SÁNDOR a szegediek Bács-Kiskun homokjára történő kirajzásával, FÜR LAJOS a belterjes-kertkultúrás tanyákkal foglalkozott. Az újabb falumonográfiák közül a keceli és a szanki kötet hoz jó adalékokat az oda irányuló migrációról. A kutatás szerves folytatása a Szeged környéki tanyák településnéprajzával foglalkozó vizsgálataimnak, és előzményeként tartjuk számon Bárth Jánosnak a kalocsai szállások és több Duna melléki falu településtörténetét tárgyaló tanulmányait. A Bács-Kiskun és a Csongrád megyei múzeumi szervezet kilenc néprajzos és történész munkatársa fogott össze a kutatásra. Két szálon folytattuk a munkát: egyrészt adatföltárást végeztünk a 18—20. századi egyházi anyakönyvekben, tanulmányoztuk a „História Domus"-okat, a kéziratos és nyomtatott határtérképeket, másrészt családtörténeti adatgyűjtést folytattunk. A kifejezetten történeti és a néprajzi anyaggyűjtés kiegészíti egymást. A kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alaptól (OTKA) az 1987—1989 közötti három évben kapott támogatás tette lehetővé. Három év alatt hét településen tártuk fel az egyházi anyakönyvek jelentős részét és nyolc településen végeztünk néprajzi terepmunkát. A keresztelési, esketési és temetkezési anyakönyvek fénymásolataiból és a kérdőíves családtörténeti adat5