Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Sztrinkó István: Kiskunmajsa népének külső kapcsolatai a 18. században

új lakóhelyként, illetve pontosabb helymegjelölés nélkül emlegetik Csanád vármegyét.'

9 A Liber Fundik bejegyzéseit és más források migrációs adatait értékelve megállapítható, hogy a 18. században Majsáról elköltözők jelentékeny része Bácskába és a tiszai korona-kerületbe távozott. Az ekkoriban újjáéledő Délvidék települései hosszabb-rövidebb időre szóló kedvezményeket kaptak, így a kiváltságos jogállású Kiskunságból odaköltözők hasonló körülmények közé kerültek. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy elsősorban az irredemptusok és a kevés redempcióval rendelkezők hagyták el Majsát, valószínű, hogy helyükön birtokhoz, vagy nagyobb birtokhoz is juthattak. A szegedi franciskánusok gyakori emlegetése összecseng azon ismerettel, hogy ezen terület lelki gondozásában nagy szerepük volt a ferenceseknek. A majsai határban pl. ma is élő földrajzi név a Gdrgydn (gvárdián), mely terület az emlékezet szerint a szegedi ferencesek birtoka volt. Feltűnő, hogy alig van nyoma jászsági kapcsolatoknak, bár ez a szűkös forrásadottságokból is következhet. Ugyanakkor meggondolandó, vajon nem az-e az oka ennek, hogy az újratelepítésben csak áttételesen, Üllés révén vettek részt jászságiak, a redempció után pedig a Délvidék felé orientálódtak a kapcsolatok. A redempció ugyanis kialakította a politikai közösséget is, melybe nehéz volt — bár nem lehetetlen — bekerülni. „A redemptusi jogok elnyeréséhez nem volt elég a megfelelő mennyiségű földtulajdon birtoklása, a redempciókor vállalt katonaállítási és egyéb közterheket is meg kellett váltani."

2

0 így a viszonylag népes Majsán sem volt könnyű redemptussá válni, s a jászsági kirajzások inkább a már korábban bérelt szabad puszták felé fordították figyelmüket. A 18. századi Majsa migrációs kapcsolatrendszere az eddig vázoltaknál minden bizonnyal bonyolultabb lehetett. A zsellérek, szolgálók, pásztorok gyakran változtatták szolgálati helyüket, keresve a boldogulás legkedvezőbb körülményeit. A házassági kapcsolatok tovább növelték az összetettséget, melynek feltárásában a korabeli anyakönyvek elemzése segít. Ugyancsak ezektől remélhetünk pontosabb információkat a helynévi eredetű személynevekre, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy ezek jelentős része már nem elsődlegesen utal a származás helyére. Az eddig megismert majsai nevek közül azonban a Sághi, Szegedi, Bugyi, Drégeli, Kókai, Gyöngyösi, Törteli, Rékasi vagy az Egri talán még elsődlegesen jelölik az eredeti lakóhelyet. Annak ellenére, hogy most szándékosan az anyakönyveken kívüli egyéb források — még ha ezek nemegyszer áttételesek is — migrációs adatait igyekeztünk számba venni, levonható egy további következtetés is. A történeti és a néprajzi irodalom szerint a redempció utáni jászkun társadalom meglehetősen zárt, mely nagy belső tagoltságot mutat. Ez a megállapítás mindenképpen igaz a politikai közösségre. Ám ha elvonatkoztatunk olyan modern fogalmaktól, mint demokrácia, egyenlőség, — miként ezt meg is kell tenni, hiszen a 18. században 1

9 A Tulajdonjog Átruházási Jegyzőkönyvekből ugyancsak ZSIDÓ PÉTER mentett meg szemelvényeket a Majsai Codex I. kötetében. 2

0 BÁNKINÉ MOLNAR ERZSÉBET 1987. 353. 13