Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Balogh István: Felső-Tisza-vidéki szökött jobbágyok kerestetése (1712–1720) ...

5. Végül még ott volt menedéknek Debrecen, amely 1405 óta érvényben lévő kiváltsága következtében csak hosszas és költséges peres eljárás után volt hajlandó az igazoltan szökött örökös jobbágyot földesurának visszaengedni. II. Várad elfoglalása után a Felső-Tisza-vidéke is megismerte a hódoltatást. A kortárs Szalárdi János némi túlzással úgy látta, hogy az addig erdélyi fejedelmek joghatósága alá tartozó megyék „egészen a Tiszáig és által szakasztva a lengyel birodalomig a hatalmas török birodalomnak esének."

1 Ténylegesen a német várőrséggel megszállott Szatmár, Kálló és Tokaj végvárak előterében a váradi török őrség a bihari Érmeilék, Középszolnok, Szatmár és Szabolcs megyék falvait a Diószeg, Érmihályfalva, Penészlek, Vaja, Nyíregyháza vonalától délnyugatra hódolásra és részére való adófizetésre szorította. A nemesség innen elmenekült és két évtized alatt a falvak nagy részéből a jobbágyok is elköltöztek. E vonaltól északkelet felé ma is kisfalvakkal települt e táj. Ezek romlása 1686 után következett be, mikor másfél évtizeden keresztül a török elleni háború túlnyomórészt német zsoldos ezredeit ide hozták téli szállásra. Az új adórendszer a jobbágyokat nyári fuvarozással, súlyos pénzbeli teherrel sújtotta, a téli szállásadás a pénzbeli portio mellett a katonaság élelemmel, fűtőanyaggal és takarmánnyal való ellátását is jelentette. Nemcsak regulatumban megszabott mértékben, hanem a mértéktelen ingyenes ajándékozás formájában is. Ez a teher fennmaradt és rendszeressé vált azután is, mikor 1699-ben, a karlócai békével a hadműveletek véget értek. A török uralom alól felszabadult területeken a volt magyar közigazgatás még nem állott teljesen helyre. Bihar, Békés, Csanád és Csongrád megyék katonai igazgatás alatt maradtak, kincstári birtokként, csupán az adóigazgatás alapjául szolgáló adatokat próbálták a kamarai összeíró biztosok elkészíteni. Szabolcs és Szatmár megyében a nemesi vármegye igazgatási és bírósági szervezete töretlenül működött és már 1699-ben megindították az akciót az elköltözött jobbágyok visszaszerzésére, felújítva az idevonatkozó törvénycikkeket.

2 I. Lipót parancsára Klobusitzky Ferenc személynök megállapította, hogy a szökött jobbágyok „részint a hajdúvárosokba, ... bízva a városok szabadságába, hajdúkká lettek, részint Debrecenben, Bihar megyében, és más közelfekvő helyekre, minden földesúri engedelem nélkül vették be magukat." A földesuraik felszólítása hiábavaló volt, törvényes úton sem tudják őket visszaszerezni, sőt ki vannak szolgáltatva a lázadó nép tiszteletlen és önkényes tetszésének. A vármegyékre meghatározott summában megállapított hadiadó és beszállásolás, emiatt a megmaradó jobbágyokra hárul és földesuraikat az a veszély fenyegeti, vagy azok is elszöknek, vagy vérengzéssel teljes parasztfelkelés következik be.

3 1 SZALÁRDI JÁNOS: Siralmas magyar krónikája. Bp. 1980: 563, 646—647. 2 A hivatkozási alapot a Corpus Juris itt felsorolt rendelkezéseiben találták meg; Ulászló VII. decr. 30-31 art.: 1638-67, 1647: 79 és 1655: 41 articulusok. 3 Hajdú-Bihar megye levéltára (HBMLT) IV. A. 1021/b. 587 sz. 1700. aug. 9. 126