Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Sz. Körösi Ilona: Jakabszállás lakóinak származása az anyakönyvek alapján 93 Juhász Antal: Az elvándorlás és megtelepedés motivációi a táj települési folyamataiban
csak a 90-es években került sor. 3 A redemptusok leszármazottai és akik időközben redempciójogot szereztek, megkapták az őket illető pusztarész tulajdonjogát és választhattak: vagy kiköltöznek a pusztára és ott tanyás gazdálkodást folytatnak, vagy eladják részesedésüket. A pusztáktól 30 — 80 km-re lakó kiskunsági és jászsági gazdák nagyobb része nem költözött járandóságul kapott pusztarészére, hanem hamarosan megvált tőle. A kecskeméti gazdák sem törekedtek a várostól 20 — 35 km távol eső Bugacon és Monostoron földet szerezni, így lehetővé vált, hogy az aránylag olcsó homokföldeket mások vásárolják meg. Az egykori birtokos nemesek többezer holdas pusztái a század második felében részint elaprózódtak, részint — eddig föltáratlan körülmények között — gazdát cseréltek. Új birtokosaik zsidó vállalkozók és a környék feltörekvő, állattenyésztésből vagy a homoki szőlőtermesztés révén gazdagodó birtokos parasztjai. A földbirtokosok és a zsidó vállalkozók nagyrésze 1880 tájától az 1910-es évek elejéig eladta birtokát, illetőleg annak túlnyomó hányadát és a földek eladását, parcellázását városi takarékpénztárakra bízta, melyek a vásárlóknak hosszú lejáratú hitelt nyújtottak. Egyfelől ilyen föltételek magyarázzák, hogy a puszták kiosztása több hullámban nagy népmozgást indított el. A belső vándorlás más összetevőire a részletezésben térek ki. Amennyire ismeretlen, „isten háta mögötti" volt a Duna —Tisza közének ez a területe a 18 — 19. században, olyannyira fehér folt e vidék benépesedése a történet- és a néprajztudományban, egészen a legutóbbi évekig. Bálint Sándor 1974-ben tette közzé „Szegediek Bács-Kiskun homokján" c. tanulmányát, melyben a vizsgálataimra kiszemelt területről Jászszentlászló, Harkakötöny, Tázlár és Bócsa szegedi gyökérzetű népességét jellemzi. Pár évvel később jelent meg Forczek Zoltán és Janó Ákos írása Szánk történetéről, majd Janó Ákos kötete a szanki és móricgáti tanyás gazdálkodásról. Balogh István egy 19. századi jászszentlászlai tanyás gazdaság működéséről, üzemszervezetéről adott mintaszerű elemzést. 4 Nem szemlézve ezúttal a pusztai állattartással, pásztorkodással foglalkozó néprajzi munkákat, ennyi a nyerstájból az utóbbi évszázadban kultúrtájjá formálódó vidék történeti és néprajzi szakirodalma. 5 E területen az egymással határos Tázlár, Bócsa, Bugac és Jakabszállás tanyaközségekben végeztem adatgyűjtést. A legrégibb, emlékezettel elérhető parcellázás 1880 táján Tázláron történt. Ekkor hét szeged-alsótanyai parasztember telepedett meg családostól a pusztán: Lázár István, Nacsa Ferenc, Fürtön István, Csipak Péter, Kószó Ferenc, Papp János és egy Csala nevezetű. A Lázárok gyökérverését Bálint Sándor egy olyan családtag emlékezése nyomán mutatta be, aki pólyás gyermek volt, amikor megtelepedtek. Az öreg Lázárnak Alsótanyán 5 holdja volt. Fiat fiú- és öt lánygyermekével érkezett a kietlen pusztára. Amikor odaértek, az asszonyok sírvafakadtak. Ugyanerről az 1904-ben született unoka így beszélt: „Nagyanyám sírt, mikor idehurcolkodtak. Azt mondta, itt éhönhalunk, semmi mög nem teröm. Télön kuhikolták a homokot, a 3 BALOGH ISTVÁN 1980. 274., JANÓ ÁKOS 1982. 23. •"BÁLINT SÁNDOR 1974., FORCZEK ZOLTÁN—JANÓ ÁKOS: Szánk község története. Kecskemét, 1977. JANÓ ÁKOS 1982., BALOGH ISTVÁN 1980. 5 A táj pusztai állattartásáról két újabb tanulmány: GÉMES BALÁZS: A Kecskemét környéki pásztorélet és a bugaci szabadtéri gyűjtemény. In: Kecskemét. Tanulmányok a város múltjáról, jelenéről. Szerk.: Heltai Nándor. Kecskemét, 1969. 189—221. SZAPPANOS JOLÁN: A nagy pusztán. Kecskemét, 1981. 100
