Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Sz. Körösi Ilona: Jakabszállás lakóinak származása az anyakönyvek alapján 93 Juhász Antal: Az elvándorlás és megtelepedés motivációi a táj települési folyamataiban

Az elvándorlás és megtelepedés motivációi a táj települési folyamataiban JUHÁSZ ANTAL Vizsgálataimat főként a paraszti visszaemlékezésekre építem. Annak a belső vándorlásnak a hátteréről, amely a 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben fölosztott Duna—Tisza közi pusztákra irányult, a ma élő idős nemzedék emlékei lehetnek az elsődleges forrásaink. A migráció teljes föltárása természetesen nem nélkülözheti az írott forrásokat — az anyakönyveket, különböző összeírásokat stb. —, ám a belső vándorlás gazdasági-társadalmi összetevőit, egyéni és közösségi erőfeszítéseit, sikereit és buktatóit az orális emlékanyag nélkül nem ismerhetjük meg. S fontosak a visszaemlékezések ahhoz is, hogy megvilágíthassuk: milyen összetevőkből alakult az utóbbi száz évben benépesült települések kultúrája, melyek a homokpusztákon megtelepült parasztság anyagi és szellemi műveltségének domináns sajátságai. Az anyaggyűjtést a Halas, Félegyháza, Kecskemét közötti térségben folytattam, ahol a 19. század közepe tájáig mintegy 145 ezer kat. hold puszta terült el. Összehasonlításul: Szeged egész határa a 19. században 142 ezer kat. hold, Kecskemété valamivel meghaladta a 150 ezer holdat. Szánk, Móriczgát, Szentlászló, Jakabszállás, Orgovány szabadalmas kiskunsági és jász települések külső legelője volt, Bugacot és Monostort Kecskemét város, Bócsa, Tázlár, Harka és Kötönypusztát több nemesi család birtokolta. A kiskunsági és a jászsági mezővárosok és faluk — mint ismert — pusztáik nagyobb részét osztatlanul legelőnek és kaszálónak használták, kisebb részét a 19. század közepére már feltörték és művelésbe fogták. Pl. a négy jászsági község birtokát képező Szentlászlópuszta tízezer holdjából 1850-ben 1300 holdra rúgott a szántóterület. Bár a pusztát a részbirtokosok között még nem osztották fel, 1854-ig 43 jászsági gazda épített hajlékot — egy-két osztatú házat — a feltört földeken. Ezek a házak — Balogh István szerint — akkor még csak a vetés, aratás és szénakaszálás idejére népesültek be.

1 A Vattay család birtokában lévő Tázlár 14 ezer holdjából 2700 holdat, a 4800 holdas Kis-Bócsapusztából viszont mindössze 100 holdat szántottak 1850 táján.

2 A század közepén némely pusztának kétharmada, másoknak 9/10-része nyárfaligetekkel, erdőkkel, itt-ott vízállásokkal tarkított homokos legelő — NagyBócsapuszta harmada viszont legeltetésre is alig használható síványhomok volt. A kiskunsági és a jászsági települések külső pusztáikat az 1850-es években kezdték fölosztani, de Szánkon és Móriczgáton az osztatlan pusztarészek kimérésére 1 BALOGH ISTVAN 1980. 275. 2 FÉNYES ELEK 1851.1.139., II. 191. 99