Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

beszámoló (Korek Józseffel), amely 1949-ben látott napvilágot, ilyen a híres Ószentiván VIII. publikáció (Párducz Mihállyal), amelynek közzé­tételére 1948-ban került sor, s ilyen a Magyar Múzem 1946-os évfolya­mában közzétett kis dolgozata is, amely 1944-ben már készen volt. A ré­gi Folia Archaeologica adminisztratív intézkedéssel történt megszünte­tése okozta azt a zűrzavart, hogy a III. kökénydombi ásatás egyszer már kiszedett beszámolója („Folia Arch. VI. 1946.") végül csak az Archaeo­logiai Értesítő 1951. évi kötetében látott napvilágot. Végső soron még az 1954. évi bodzásparti ásatási beszámoló is részben a szegedi múltban gyökerezik. Említettem, hogy Tompa örökségének tudatos vállalása és követé­se indította arra, hogy maga is hozzászóljon Budapest újkőkorához, — ezzel indult új, budapesti korszaka (BpR 15, 1950). — Ha valaki a fenti publikációs évekből indul ki, azt hiheti, minden rendben volt Banner körül, pedig csak a krónikus késések fedik el az 1949 utáni évek kény­szerű sylenciumát, amely csak 1953/54-ben szűnik meg. 1954-ben jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában a „Banner—Jakabffy", amelynek alapja az 1944-ben önálló kötetben is közreadott szegedi Bibliographia Archaeologica Hungarica és a Banner­től az 1943-1946. évekre hozzáfűzött kiegészítés volt. A bibliográfia je­lentőségét aligha kell itt külön méltatni. Ugyanazon évben hagyta el a nyomdát a Régészeti Kézikönyv I. kötete, a gyakorlati régészet kézi­könyve. Az utóbbinak László Gyulával együtt motorja és szerkesztője volt, rábeszélő energiája nélkül jónéhány szerző bajosan birkózott vol­na meg feladatával. Sajnos, e zebra-műről már megjelenése pillanatá­ban megoszlottak a vélemények, — e sorok írója pl. soha nem adta hall­gatói kezébe. Maga Banner is csak a Méri Istvántól írott részekkel volt igazán megelégedve, ezekről mindenkor az őszinte nagyrabecsülés és el­ismerés hangján szólt. Annál kevésbé volt elragadtatva a Radnótitól írt ispirált részektől, amelyek az „ó-német" módszereket írták elő, — ak­kor, amikor azokon már a vaskalapos német régészet is túljutott. Ez a kettősség a Kézikönyv tragédiája. A római kor kutatói számára ásatási Biblia lett, míg a fiatalabb ősrégészek és a faluásató középkorosok soha nem követték — mindez máig tükröződik a szóbanforgó korszakok ása­tásaiban. Banner az 1950 körüli és utáni években a Péceli kultúráról készülő nagy monográfiáján dolgozott, amelynek befejezését az 1952. évi lelet­mentés során előkerült budakalászi temető késleltette, — a kultúra leg­nagyobb, legjelentősebb temetőjéről nem lehetett tudomást nem venni, de a könyvet is be kellett egyszer fejezni. Tudományunk és könyvkiadá­sunk akkori gyorsaságára jellemző, hogy a budakalászi temető restau­rált, lefényképezett első 115 sírja 1953 végére Soproni Sándor leírásában már helyet kapott a monográfiában, Banner pedig szervesen beépítette 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom