Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

rengő emlékek a múltszázadból 18—21 éves fiatalok számára, századunk történetének talán legdinamikusabb évtizedében! Abban az évtizedben, amikor a fiatalokat szinte első éves koruktól (ha nem előbb!) bevonták a múzeumok, intézmények az ásató, gyűjtő és terepmunkába, ennél kevésbé „csábító" előadás sorozatot keresve se lehetett volna találni. Évszámra Rómerről, Pulszkyról, Bella Lajosról, Paur Ivánról, Márton Lajosról hallani vagy éppen a diák gúnyversek méltatlan szereplőivé vált Bibó-Bige György vagy Varázséji Gusztáv „áldásos munkásságáról". Az idők és emberek változnak. Mit nem adnánk ma, ha ezeknek a Banner előadásoknak meg lenne a szövege, legalább egyetlen olyan jegyzet, amely híven tolmácsolná az elhangzottakat. Például utolsó kutatástörténeti előadásának, „A magyar régészet klasszikus triásza" címűnek, amely összefoglalóan egyszerre, egymáshoz viszonyíva méltatta Rómer, Pulszky, Hampel életét és munkásságát, nem hallgatva el emberi gyengeségeiket, szakmai gyarlóságaikat sem. Akkor a rossz nyelv a „magyar régészet triász korszakaként" emlegette, ma nemcsak a szöveg, de a téma is fájó hiánya régészetünknek. Bannerral elvesztettük élő lelkiismeretünket, múltunk ismeretét és tiszteletét. Haladó hagyományaink csodálatraméltó letéteményese volt, — az egykor gúnyolodó tanítványok sem vallják ezt ma másként. A tanszéki ásatások megszervezője Két évtizedes szegedi—vásárhelyi ásatói múlt után Budapesten kezdetben jószerivel a szárazra vetődött hal szerepét kellett átvészelnie. Aligha számítható ugyanis ásatásnak a Nemzeti Múzeum számára önként vállalt két kis leletmentés, amelynek során BudakalászPusztatemplomnál 1947. május 14-én és 1948. május 25—26-án összesen 5, a Harangedény-kultúrába tartozó és 6 Urnamező-kultúrás hamvasztásos sírt tárt fel. A kongresszusi előkészületek kapcsán először 1948 szeptemberében nyílt alkalma kisebb ásatásra a hódmezővásárhelyi Bodzás-parton a Körös és Péceli kultúrák lelőhelyén. Egyebekben meg kellett elégednie azzal, hogy meglátogatta a kongresszusi előkészítő ásatásokat Zengővárkonyban és Tószegen. 1949 tavaszán valósággal izgalomba hozta az alsónémedi temető előbukkanása, nemcsak az első nagyobb temető volt ez a kedvelt Baden—Pécel-kultúrából, de ép szarvasmarha temetkezéseivel az addigi legizgalmasabb is. így aztán nem csoda, ha velünk, hallgatóival három ízben is (április 27-én, május 2-án és 5-én) kilátogatott Korek Józsefhez. Mentünk mi autóbuszon, HÉV-en, gyalog, teherautón, mindenféleképpen ahogyan akkor lehetett, az ásatás után pedig napokig csodáltuk, hogyan „mászik fel" a Baki Győző vezényelte súlyos jn situ" a Nemzeti Múzeum főlépcsőin. 66