Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

ze, a hagyomány is kihal. Haláláig csináltuk, hiszen be kellett számolnunk róla, aztán egyre jobban elhalványodott. A 80-as években, mint annyi más, ez is kihalt. A tűz csak addig él, amíg táplálják. Az oktató Az utolsó — félig már nyugalomban töltött — évtizedet leszámítva, előadásait a szigorú tematikus sorrend jellemezte. Módszerét leegyszerűsítve: 1946-tól 1963-ig hétízben adta elő nagyjából ugyanazt vagy majdnem ugyanazt. Két témája volt — a 49/51. esztendők zavarait kivéve — három évre elosztva; Európa őskora és Magyarország őskora. Ezeket elég ötletszerűen 1—2—3 órás szemináriumi gyakorlatokkal kísérte, úgy sejtem, szemináriumi óraszámai a hallgatói létszámtól függtek. Párhuzamosan haladt: egy év paleolitikum/mezolitikum és neolitikum/rézkor, egy teljes év bronzkor és egy félév korai vaskor. Késői vaskort — keltákat — Budapesten soha nem adott elő, erre aktív professzor korában Kutzián Idát kérte fel. A hatodik, lyukas félévben 1959/60-tól speciális kollégiumot hirdetett, ám korábban ez nem így volt. A kezdet kezdetén, 1946/47-ben elkövette azt a hibát, hogy két szemeszterre terjedő paleolitikum-mezolitikum előadással kezdett, — és éppen Hillebrand Jenő tanítványainak! Emiatt az 1948/49. II. félévben teljes hároméves ciklust zárt a korai vaskorral. Ez többé nem ismétlődött meg, a paleolitikum/mezolitikum a továbbiakban egyetlen szemeszterre korlátozódott. Az őskor időrendjében haladó kurzusai sok bírálatot váltottak ki, a különböző reformok képviselői később elrettentő példaként emlegették. Első pillanatban valóban ijesztőnek tűnik, e sorok írója pl. 1948 őszén az Európa bronzkora II. — Magyarország bronzkora II. előadásokon próbált ismerkedni az ősrégészettel, az utóbbi órákon a Vatyát következetesen Batyának értve. Állítom azonban, hogy ez önmagában véve nem volt baj, semmiféle hátrány nem származott abból, hogy paleolitikumot csak IV. éves koromban hallgattam. Illetve egy valami, de az nem hátrány. A hallgatókra az első vagy első két év benyomásai mindenkor a legerősebbek, ráadásul akkoriban a szakdolgozatok körvonalai már a II. évben kezdtek bontakozni. Egyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, hogy akik paleolitikummal kezdtek, azokból paleolit kutatók, akik neolitikummal, azokból újkőkor specialisták, akik bronzkorral, azokból bronzkorászok — mint e sorok írójából — lettek, bár természetesen ilyen szabályszerűséget csak félig-meddig lehetne kimutatni. Az előadások egészen 1960-ig mai hallgatók számára elképesztően magas óraszámban folytak, az Európa őskora heti 3—4 órában, Magyarország őskora heti 2—3 órában, megesett, hogy egy héten három alkalommal volt dupla órában „Banner" s még szerencse, hogy hetedik-nyolcadik vagy éppen kilencedik órát, a gyakorlatot nem vette szigorúan.