Nagy Ádám - Ujszászi Róbert szerk.: A VIII. Numizmatika és a Társtudományok Konferencia. Szeged, 2009. október 7-9 (Szeged, 2011)
Torbágyi Melinda: A dunántúli kelta pénzverések az enemonzói lelet fényében
Torb ágy i Melinda A dnnántiili kelta pénzverések az enemonzói lelet fényében A Kárpát-medence, és ezen belül Magyarország területén legelőször a kelták vertek pénzeket. A kelta pénzverés a makedón király, II. Philipposz (Kr.e. 358-336) tetradrachmáit vette mintául, előlapon Zeusz szakállas, babérkoszorús fejével, hátlapon pedig egy lovas alakjával. Ez az éremkép kisebb-nagyobb módosításokkal gyakorlatilag végig kíséri a terület kelta éremverését. A kezdetek valahol a Kr.e. 3. század elejére tehetőek, a vége pedig a Kr.e. 1. század második felére, amikor már feltűnnek a római hatás nyomai, majd a kelta pénzverést a már tisztán római mintára - a köztársasági dénárok éremképei és pénzlába alapján - készült eraviszkusz dénárok zárják le. 1 E két végpont között számos különféle típus és változat született, melyek pontos kronológiája máig csak nagy vonalakban tisztázott, keltezésük elsősorban tipológiai és metrológiai alapon nyugszik, mivel hiányoznak területünkről a jól keltezhető éremegyüttesek. A kelta érmék vagy kincsleletekben, vagy szórványként kerültek elő, és többnyire sajnos pontosabban keltezhető egyéb érmék, avagy más tárgyak nélkül. Magyarország területén sem települési rétegből, sem sír együttesekből nem ismerünk kelta pénzérméket. Az egyetlen kelta éremkincs, ahol a pénzeket rejtő kerámia is megmaradt, a Nógrád megyei Egyházasdengelegen került felszínre. 2 Az érmék analógiái és a kerámia készítési ideje a leletet a Kr.e. 3. század végére keltezi, így a pénzek legvalószínűbb készítési ideje e század utolsó harmadára feltételezhető. 3 Ezen érmék egyik típusán jól olvashatóan az AYAQAEONTOZ felirat látható, 4 noha az éremkép alapvetően philippeus utánzat, azaz II. Philipposz tetradrachmái 1 TORBÁGYI, Melinda: Die Münzprägung der Eravisker. Acta Archaeologica 36 (1984) 161-196; HAUPT, Peter - NICK, Michael: Ein neuer Münzschatz mit Denaren der Eravisker aus der Gegend von Győr (Ungarn) Numismatische Zeitschrift 104-105 (1997) 41-81; PLACHÁ, Veronica - FIALA, Anton: Hromadny nález keltskych minci na hrade Devin. Slovenská Numizmatika 15 (1998) 201-210; TORBÁGYI, Melinda: Neue Beiträge zur eraviskischen Münzprägung. In: Pannonica provincialia et Archaeologia. Studia sollemnia auctorum hungarorum Eugenio Fitz octogenario dedicata. Budapest 2003, p. 47-56. 2 BÍRÓNÉ Sey Katalin: Két kelta éremlelet a Magyar Nemzeti Múzeumban. Folia Archaeologica 23 (1972) 29-34. ' 3 SZABÓ, Miklós: Audoleon und die Anfänge der ostkeltischen Münzprägung. Alba Regia 20 (1983) 43-56. 4 Audoleon paion király Kr.e. 315-286. 17