N. Szabó Magdolna - Zombori István szerk.: Vallásos ponyvanyomtatványok Bálint Sándor hagyatékában (Szeged, 2010)
Barna Gábor-Székely Anna: Vallási ponyvanyomtatványok Bálint Sándor hagyatékában
27 kellett Egyiptomba, át tudja érezni a hazájuktól távol élők helyzetét, ezért eredményesen járhat közben értük Szent Fiánál. 5.2 Búcsújáró helyek. A ponyvanyomtatványok másik nagy csoportját képezik azok, amelyek a Máriához kapcsolódó búcsújáró helyek történetéről szólnak, illetve imákat, énekeket tartalmaznak különböző búcsújáró helyekre. A hagyaték ponyvanyomtatványain a búcsújárás barokk kori újjáéledésének folytatását láthatjuk. A búcsújárás — hasonlóan más ünnephez — egyrészt kiszakítja az embert a mindennapi élet egyhangúságából, másrészt alkalmas arra, hogy a fizikai távolság leküzdésével a transzcendenshez való lelki közelség lehetőségét teremtse meg. A búcsújárás mindig közösségi aktus. A keresztalja ünnepélyes keretek közt, meghatározott rítus és ritmus szerint indul, halad, érkezik a szent helyre. A csoport vezetője, a szentember, szentasszony, búcsúvezető. Gyakran közülük kerülnek ki a ponyvafüzetek szerzői, árusítói is. A ponyvafüzetek árusítása jó üzlet is volt, ahogyan arról Orosz István is beszámol, bár a cél nem a meggazdagodás, de a tízezres példányszámban kiadott és eladott nyomtatványok hasznot is hoztak. A búcsúvezetők, a szentemberek olyan sokoldalú személyiségei voltak egy-egy közösségnek, akik artikulálták a közösség vallásos érzéseit, versekbe foglalták, időről időre újra fogalmazták azokat a szövegeket, amelyek a közösség ünnepeit gazdagították. Nem csak költők, szervezők, de gyógyítók is voltak, a régi licenciátusok utódai, akik többféleképpen is kiemelkedtek sorstársaik közül. Ugyanazt a paraszti életformát követték, nem volt magasabb iskolai végzettségük, mégis velük született tehetségük és a közösségi elvárásoknak való megfelelés eredményeként vezető egyéniségek lettek csoportjuk lelki életében. A búcsújáró helyek nagyobb részének gondozói ferences szerzetesek. A barátok lelkületükkel, viselkedésükkel, egész habitusukkal igen közel álltak a parasztsághoz. Különösen igaz ez a Szeged környékén élőkre, akiknek az alsóvárosi ferencesek évszázadokig nem csak lelki, de testi bajaikra is tudtak orvossággal szolgálni. Szeged-Alsóváros és Gyöngyös volt az a két ferences kolostor, ahol a török idők alatt is folyamatos volt a szerzetesek jelenléte. Ezek a kolostorok voltak a hódoltsági területen a katolikus hitélet központjai. Jelentőségük a korban felmérhetetlen volt. A ferencesekhez köthető már aló. századtól az anyanyelvű prédikáció és egyházi irodalom megindítása is. Közel negyven olyan búcsújáró hely van, amely — akár csak egy-egy említéssel is — a ponyvakiadványokban szerepel. Lefedik a történelmi Magyarország egész területét. Többségük nyugat-magyarországi, kisebb részük észak-, kelet- és dél-magyarországi kegyhely: Andocs, Máriagyűd, Segesd, Vasvár, Búcsúszentlászló, Sümeg, Bodajk, Sasvár, Győr, Pozsony, Máriakáinok, Csatka, Csatár, Osli, Solymár, Ercsi, Kövi Mária, Gyöngyös, Egerszalók, Mátraverebély - Szentkút, Vác, Máriabesnyő, Rudnok, Barka, Feldebrő, Máriapócs,Jásd, Kolozsvár, Csíksomlyó, Gyula, Petőfiszállás (Ferencszállás), Szeged-Alsóváros, Máriaradna, Tekia (Pétervárad), Doroszló, Máriakönnye-Vodica (Baja), Hajós. Máriacell, a legjelentősebb külföldi magyar búcsújáró hely. 2 9 5.3 Szentek tisztelete. A hagyatékban lévő nyomtatványokon 35 szent szerepel. Legnagyobb számban Szent Annához szólnak az imák, énekek, őt követi Szent Antal, majd Szent János — Nepomuki és Keresztelő János, Assisi Szent Ferenc, Szent József, és Szent Antal következik. A leggyakrabban előforduló szentek a Szent Család tagjai (Mária, József, Anna) érzékeltetik a mai olvasóval is a család szerepének, összetartó erejének fontosságát. Azt, hogy minden megpróbáltatásban előttük jártak, utat mutattak, példát adtak Ok, akikre minden földi család 29 BÁLINT - BARNA 1994. passim
