Zombori István (szerk.): A SZEGEDI ZSIDÓ POLGÁRSÁG EMLÉKEZETE (Szeged, 1990)

Péter László. Szegedi arcképek (Kiss Dávid – Sós Aladár – Horváth István – Horváth Istvánné Kalmár Ilona – Bach Endre)

meg a Pesti Hírlapban. Társadalomtudományi érdeklődése távolította el a szépirodalomtól. Ott volt 1908-ban a Galilei Kör megalapítói között, Polányi Károly oldalán, akivel meleg barátságot kötött. Később, amikor a Galilei Kör szakokra tagozódott, ő lett a műszaki szakosztály elnöke. Polányi révén ismerte meg Balázs Bélát. A mérnöki diploma megszerzése után 19lÜ-től több neves pesti tervező mellett dolgozott. Minden bizonnyal ekkor vett részt azoknak az épületeknek a megtervezésében, amelyeket a Magyar Építőművészet című szaklapban 1963-ban az őt 75. születésnapján köszöntő cikk fölsorolt: a palicsi fürdőtelep, a marosvásárhelyi és a pozsonyi kultúrpalota, a dévai színház, a murányi várpalota és a budapesti Keleti Károly utcai épülettömb terveinek elkészítésében. Bécsbe kellett bevonulnia katonának. Ezt az időt arra használta, hogy tüzetesen megismerkedjék a Monarchia fővárosának építészeti értékeivel. 1912-ben, amikor leszerelt, Pesten nem talált munkát. Rokonának, Engel Lajosnénak, a híres Giza néninek (Móra írt róla e címmel tárcát) segítségével állást kapott az akkor már szintén híres — és nemsokára öngyilkos - Magyar Ede irodájában. Szegedi évek Giza néni révén került kapcsolatba a Szegedi Naplóval is. Ekkor Fehér Árpád volt a felelős szerkesztő, de ott volt még a lap „fő büszkesége": Tömörkény István, azután Móra Ferenc, aki egy év múlva főszerkesztő lett; munkatársak: Ortutay István, Kisteleki Kornél (Kisteleki Ede fia), Czobor Imre, Ballá Jenő, később Zágon István. A Napló külső munkatársai közül is összemelegedett Juhász Gyulával, Sz. Szigethy Vilmossal, Dettre Jánossal, Szőri Józseffel, a szegedi haladó értelmiség legkiválóbb képviselőivel. A Naplóban eleinte színikritikusként, később művészeti kritikusként szerepelt, utóbb vezércikkíróként is. Különösen értékesek az új épületekről és szobrokról megfogalmazott gondolatai. Ezeket az írásait érdemes lenne összegyűjteni, és legalább a szegedi nyomdászok pompás miniatűrkönyvsorozatában megmenteni a feledéstől. Szívesen emlékezett később vissza Tömörkény rokonszenves alakjára. 1966-ban kérésemre a Tömörkény Emlékkönyvben hangulatos képet festett Fehér asztalnál címmel róla. Fekete Gyulának is elmesélte az íróra oly jellemző kis történetet, hogy a Barlanglakók pesti, nemzeti színházi bemutatója után, szegedi ünneplésekor, Tömörkény szótlanul hallgatta a