A KŐKORTÓL A KÖZÉPKORIG. Tanulmányok Trogmayer Ottó 60. születésnapjára (Szeged, 1994)
B. Tóth Ágnes: Kora népvándorlás kori sírok Tápé-Széntéglaégetőn
fából készült gyöngyök). Az 5. sz-ban Közép-Európa-szerte szokás volt, hogy sokféle anyagú, formájú és színű gyöngyöt használtak együtt, néha fémcsüngökkel kiegészítve; e divat előzményei még a császár korba nyúlnak vissza Igen ritka, hogy egy-egy gyöngyfajtából teljes nyakláncra valót szereztek volna be; inkább a gazdagabbak vehettek nagyobb sorozatokat, a szegényebbek pedig egykét darabonként vásárolhatták a gyöngyeiket (TEMPELMANN-MACZYNSKA 1985, 137, 149). Érdekes viszont, hogy közöltek olyan, ezen időszakba sorolható temetőt is, ahol az eltemetett nők nyakából teljesen hiányzott a gyöngy (Mözs, SALAMON-LENGYEL 1980, 98). Szegényebb nők fémcsüngőként másodlagosan felhasznált fémlemezt is használhattak; ilyen lehetett a 666. sír bronzlemez-íöredéke (2. kép 3). A lemez eredeti funkciója pontosan nem dönthető el. Lehetett szíjvég, öv vagy cipőcsat dupla szíjszorítölemezeinek töredéke (Sándorfalva-Eperjes 5. sír, VÖRÖS 1982/83,142; Szentes-Berekhát 7. sír, CSALLANY 1961, 70-71, LXXXV. t. la, LXIII. t. 7, Nagysáró [Sarovce, Szlovákia] 9/1955. sír, NOVOTNY 1976, Abb. 17: 45-46); esetleg késnyél borítólemezeinck egyike (Kiszombor B 248. sír, TÖRÖK 1936, 17). Fontos még megemlíteni, hogy Tápé területéről, az 5. sz. 2. negyedéből fiatal nő sírját ismerjük (Tápé-Lebő, PÁRDUCZ 1959, 328, 329). 65 Meg kell állapítanunk, hogy ez a magányos női sír a térbeli s a viszonylagos időbeli közelség ellenére semmiféle rokonságot sem mutat a Tápé-széntéglaégetői leletekkel. Feltűnő, hogy bár minden tárgy a sírban a „helyén" volt, a fésűk kivételével mindegyik hosszas használat nyomát mutatta. A 666. sír halottjának nyakába eredetileg kardgombként vagy díszcsüngőként használt, törött borostyángyöngy és szíjszorító vagy szíjvég töredéke került, kék gyöngye szabálytalan alakú; a 658. sírban feltárt fibulának rugótekercse talán már a sírba kerüléskor törött volt, a csüngőként használt bronzhenger töredezett, csontgúlája esetleg félkész, díszítetlen. A halottakkal tehát rossz állapotú vagy másodlagosan felhasznált tárgyakat adtak, talán már életükben sem tudtak épekhez hozzájutni, de az is lehet, hogy a szegényebbeknek a másvilágra vezető úton e szerényebb díszítményekkel kellett beérniük. Összefoglalva: a Tápé-Széntéglaégetőben feltárt, a fentiekben ismertetett három sírból előkerült tárgyak és temetkezési szokások alapján e temetkezések korát az alábbiak segítségével állapíthatjuk meg. Az itt bemutatott csontfésűk az 5. sz. középső harmadától kezdve a 6. sz. közepéig voltak használatban. A három közül kettőben a fésű a fejnél volt; mind előfordulásuk gyakorisága, mind a fésűknek a sírban való helyzete a gepidák temetkezési szokásait idézi. Az egytagú vasfibula az 5. sz-ra, inkább talán annak második felére és részben a 6. sz. elejére is jellemző. A vascsat 5. sz-i. A Donar-amulett - mégha ritkán is - az egész 5. sz-ban előfordult a Kárpát-medencében; az Alföldről számbavehető legközelebbi párhuzamok kora inkább az 5. sz. végére, a 6. sz. elejére tehető. A borostyángyöngyök nagy számaránya 5. sz-i vonás, a 6. sz-i példányok kisebbek és más alakúak (orsó, hengeres, kúpos és szabálytalan); a kék és zöld üveggyöngyök is inkább az 5. sz-ra jellemzők. A mellékletek hiánya jellemzi a temetőt, ez is 5. sz-i, a század közepére, második felére utaló szokás. A koponyatorzítás szokása az 5. sz. közepétől a 6. sz. elejéig terjedő időszakban volt a leginkább elterjedt. A Kárpát-medencében a leggyakrabban az 5. sz-ban fordul elő kevés sír viszonylag 64 Szarvas-bezinai gepida házból is előkerült egy téglalap alakú, két lyukkal átütött bronzlemez; ennek rendeltetése esetleg azonos volt a fentebb tárgyaltakéval (B. TÓTH 1983; JANKOVICH-MAKKA Y-SZŐKE 1989, 453). 65 A sírban három fibula volt: egy háromszög fejű, poncolt, aranyozott ezüst, egy ezüst és egy római számszeríj fibula; ezeken kívül még gyöngyöket, orsógombot és korongolt szürke tálat találtak benne. J. Tejral az általa használt D2 horizont fontos leletének tartja (TEJRAL 1988, 368).
