Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

Barta Gábor: Egy sikertelen humanista a 16. században (Tranquillo Andreis)

követségben, Újlaky mást ültetett a javadalomba. A dühös Andreis erre azt írta Ferdinándnak : a nagy Mátyás király ilyesmiért leváltotta volna a püspököt; különben is, ha Újlaky ilyen fontos ember, ám járjon ő Sztambulba követnek. Mindez 1542-ben történt, de még 1546-ban is így ír a püspökről: „miután serényen tisztességtelen és igazságtalan, Rómában fogom bíróság elé idézni."

47 Már említettem, hogy 1564-ben a haldokló Ferdinánd király ellen szerkesztett egy gyilkos pamfletet, az ellen a Ferdinánd ellen, akiről Nádasdynak írt leveleiben ismételten kijelenti, „nem őfelsége hibájából voltam kénytelen udvarából távozni", s akinek iránta való jóindulatáról maga Nádasdy is ismételten tájékoztatta.

48 Csak a trónra lépő 1. Miksa jóindulatán múlott, hogy a felségsértésszámba menő iratnak nem lettek komolyabb következményei. Aztán, 1569-ben megint Verancsics kénytelen sértő megjegyzéseket zsebre vágni Andreistől, mint már említettem, a drinápolyi béke egyes passzusai miatt. Utolsó nagyobb műve, az V. Piusnak írott epistola is jobbító szándékkal készült, de nyilván nem véletlen, hogy majdnem az inkvizíció kezére juttatta humanistánk közvetlen leszármazottait... S míg ő körbe sértegette a világot, maga állánaoan telve van panasszal. Azt még meg lehet érteni, hogy sorozatos egyetemi kudarcai (és az Erasmus-affér) után elkeseredve írja egyetlen támogatójának, Willibald Pirckheimernek: „hazámtól távol tévelygek, ... gyakran embertelen népek között, remény, segítség nélkül, a szerencse állandóan elhagy...".

49 János király 1534-ben nagylelkűen szemet huny nyilvánvaló hűtlensége felett: Andreis azonban úgy véli „a kormányzó elleni gyűlölet miatt üldöztek engem", és kihallgatásra megy a királyhoz, ahol számon kéri attól: „Ha vétkeztem, nem kérek kegyelmet, ... ha hűtlenségemnek bármi jele lenne, ha őfelsége üdve és becsülete ellen bármiféle tanáccsal éltem volna, a legrosszabbat is elviselném. De hát egész idő alatt az életem nem esett kifogás alá. Miért üldöznek engem ártatlanul, miért gyaláznak engem hűtlenséggel?"

50 Ferdinánd is elbocsátotta szolgálatából — ezt javarészt ellenségei áskálódásának tudta be. 1546-ban írja Nádasdynak: „Nem az én akaratomból, s nem az uralkodó hibájából voltam kénytelen távozni az udvarból, hanem annak barátságtalansága (acerbitas) miatt, aki a minap elhunyt, mert a méltatlanság és a becsmérlés még a legboldogabb embert is átalüti. Ha őfelsége megszabadítana rágalmazóimtól, senkinek sem lenne kegyesebb és jobb királya nálam. Ha az az akarata, hogy visszatérjek — akkor becsületemet teljesen a Te kezedbe adom, tedd azt, amit kötelességemnek (aere) gondolsz..."

51 A motívum mindenesetre még visszatér néhányszor e levelekben : 1553ban például azért mond köszönetet az akkor már nádor Nádasdynak, mert őt, akit mások bűnei miatt folyton zaklattak, mindenéből kifosztottak, állhatatlannak és csalónak becsmérelték — végül mégis fölkarolta.