Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

R. Várkonyi Ágnes: Pázmány és Erdély a törököt kiűző háború eszmei megfogalmazásában

egységet sem lehet megvalósítani. Ha I. Rákóczi György „a Török segítségét veszi, annak vége mi lesz, csak Isten tudja. Az bizonyos, hogy ez a szegény maradék haza mind elpusztul, mert eddig úgy tapasztaltuk, hogy az oltalom is szinte csak rontója szeginy hazánknak. És ki tudja, ha nem más kezébe esik Erdély is" (1630. dec. 31.). Többször többféle változatban fogalmazza meg, amit Bethlennek ír 1623. november 14-én Bécsbó'l: ,,igen félek attul..., hogy az Német és Török Magyar Országban fognak egymással Magyar Országért hadakozni. Mely dolog, mely veszedelmére legyen hazánknak és nemzetségünknek, akárki megítélheti." 4. Az erdélyi állam politikai jelentó'ségét, sőt a Habsburg politikával szemben ellensúlyozó erejét világosan látta. De hogyan képzelte el az egyetemi alapítólevélben megfogalmazott török utáni jövőt. A Korona egysége alatt, miként Révai Péter — a De Sancta Corona Regni Hungáriáé Ortu Commentariusaban elméleti szinten is megfogalmazta? Erről keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy 1613-ban Pázmány politikai pályájának kezdetén már számolta azzal is, hogy Budát majd visszafoglalják. Az országegységet számára a Patrona Hungáriáé és a Szent László képzet fejezi ki. Pázmányt a múltról racionális tájékozódás igénye vezette, amikor elítélte közvetlen elődei történetírását, „mintha íróink — külföldiek és magyarok — nem megvilágítani, hanem elhomályosítani akarták volna a tényeket". Istvánffytól reális ismereteket, tényeket, sallangmentes tájékoztatást kíván. S a támogatását, biztatását élvező mű tudósítja az utókort Bassta erdélyi uralmának valós részleteiről és tragikus következményeiről. Vázlatos áttekintésünk csupán jelzésekre szorítkozhatott. Annyi nyilvánvaló, hogy Pázmány életművében a török visszaszorításának kérdése mint nemzetközi összefogást kívánó követelmény Erdély helyzetével sokszorosan összefonódva tűnik elénk. Nem az érdekel most minket, hogy Pázmány politikájának más itt nem említhető részletei mennyiben kerültek ellentmondásba vagy ellenkezőleg, mennyiben alkalmazkodtak ehhez az elgondoláshoz. Éz még az elkövetkezendő kutatások feladata. Befejezésül csupán a későbbi magyar politikai elgondolásokról szólok néhány szót. Nagyon sok a hasonlóság, a megfelelés Pázmány elképzelései és a későbbi erdélyi és királyságbeli magyar politika között a török kérdésben. Tapasztalatom szerint azonban itt nem annyira személyi hatásokat kell keresnünk, mint inkább a reális helyzet közös megítéléséből következő azonos meglátásokkal kell számolnunk. Közös a kor gondolkozási mechanizmusa, asszociációs rendszere, jelkép és toposz kincse. Végső soron az országos érdek is egy irányba igazítja a gondolatokat, a helyzetértékelés, indulat, stílus és valllási meghatározott-