Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)
Köblös József: A Jagelló-kori egyházi középréteg egyetemjárása
Orbán), de továbbra is kérdéses Szentesi Tamás és 15 polgár költségeinek fedezése. Ez azonban már átvezet a negyedik és ötödik vizsgálati szempontra : az egyetemjárás időtartamának és az elért fokozatok megoszlásának felmérésére. Ha az egyetemeken eltöltött időt vizsgáljuk, azt az első észlelésre megdöbbentő tényt tapasztaljuk, hogy az egyetemjártak több mint fele (58%) csak egy évig tanult (Buda: 65%, Fehérvár: 59%, Győr 57%, Pozsony: 56%). 2—4 éves időtartamot töltött ott 9%, 5—8 évet 7%, végül egy 9, egy 10, kettő 12, végül egy 19 évig járt egyetemre. Ennek folyományaként az egyetemjártak 67 %-a semmilyen fokozatot nem szerzett. A fokozatok megoszlása a következő : baccalaureus artium 11 9 % magister artium 10 8% doctor artium 3 2 % decretorum doctor 7 5% utriusque iuris doctor 3 2% baccalaureus teológiáé 1 1 % Tonk Sándor ennél is kirívóbb arányokat mutat be az 1520 előtt külföldi egyetemre járt erdélyi diákokkal kapcsolatban. A 2496 diák közül mindössze 521-en szereztek valamilyen fokozatot (21%), ebből 266 baccalaureus artium, ami az összes fokozatot szerzett 51 %-a, és 152 magister artium (29%). Tonk ezt a jelenséget egyértelműen egyrészt a források töredékes voltával, másrészt a diákok szegénységével magyarázza 13 . Én egy harmadik szempontra is szeretném felhívni a figyelmet. Ennek kifejtését a fehérvári káptalan tagságával kapcsolatban már elvégzett vizsgálatom eredményeivel szeretném illusztrálni. Itt a származás, egyetemjárás, személyi ismeretségek, káptalani birtokrendszer és egyéb tényezők együttes vizsgálatával megpróbáltam feltérképezni, milyen szempontok, testületi érdekek és egyéni sugalmazások befolyásolták a királyt, vagy méginkább a legtöbb esetben a kegyúri jogot királyi adományként birtokló prépostot az egyes kanonoki javadalmak betöltésénél. A különféle rokoni, ismerősi, pártfogói, stb. kapcsolatok mellett szépen kirajzolódott egy típus, melyet egyetemi kapcsolatok útjának neveztem. Ilyen bejutási módot azon személyek esetében feltételeztem, akik egy ideig valamilyen egyetemen együtt tanultak, majd először egyikük, később másikuk is fehérvári kanonok lett. A később javadalomhoz jutott személynél — ha semmilyen más kapcsolódási pontot nem lehetett kimutatni a káptalan felé — feltételeztem, hogy volt tanulótársa ajánlására kapta meg a kanonikátust. Hogy ez mennyire nemcsak a képzeletjátéka, hanem a javadalmasok alaposan nyilvántartották a környék-
