Gáll Bernardinus: Buzakalászok mellyeket az aratók után öszve szedegetett és fürtökbe kötözgetett az az Egész esztendőbéli Vasárnapokra intéztetett Apostoli Beszédek.... / közrebotsájtott Gáll Bernardinus. - Szegeden : Nyomatott Grünn Orbán, 1817. Koll.1.(L.sz.Cs.Gy.1286)
Első rész
te ' KARATSONY UTÁN VALÓ ságában, vakmerő módon ne bizakodgyunk, szabadossabban ne vétkezzünk , mert így az utolsó veszély, a' pokolnak rettenetes gyehennája lészeua 1 helyünk, hanem a'Krisztus Jésusnak, mint igaz Bírónak, igazságaiul, kemény bűntetés.étül féilyünk, rettegjünk, tudván, hogy Krisztus minden embereknek üdvösségekért jött és született e' világra. Következendőképpen, valakik el kárfioznak, azok nem másnak, hanem magoknak tulajdoníthattyák meg romlottságokat. 3 Mindazonáltal inegis én azt merem mondani, hogy Krisztus valójában tsak azért jött 's azért születtetett e'világra, hogy sokaknak romlására légyen : tehát, óh kegyes Jésus í bár tsak hamar vége lenne, semmivé lenne, még á Hamva is el múlná azoknak, a' mellyeknek romlására jöttél? K. H. meg ne botránkozatok az én heveskedő kívánságomban ! mert én is jól tudom ám, hogy senkinek vesztét, romlását, halálát nem szabad kívánnom: de még is kívánva kívánom : légy édes Jesu» sum! sokaknak romlására e' naptúl fogva, veszeszd ki,gyomláld ki,tövösiul egygyütt forgasd ki mind azokat a' te hi veid közzül: de miket? meg mondgya a' szent írás közönséges magyarázattya , a Glossa; a'bünt, a vétket: ah! tehát, rontsael mégma a'polyákban feküvő kisded gyermek Jésus mind azokat a'bűnöket, vétkeket, fesletségeket, mellyek a'mostani emberek között hatalmassan uralkodnak. Mert Krisztus valójában tsak. azért jött, 's azért, születtetett e világra, hogy a' bűnt, a' vétket meg rontsa, a' jóságos tselekedeteket pedig fél támaszsz3. Kö-