Dugonics András: Római történetek / Dugonics András. - Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály költségével és betőivel, 1800 (L.sz.Cs.Gy.840)

"34 RÓMAI TÖRTÉNETEK. Ez a' meszsze-látó és nagy Vitézségit kiráj hozta-bé leg-clol a' Katonai Fenyítéket, és a' hadi mesterségeket. Csuda-módra gyakorolva lé­vén Vitézzei; az Albánusokat (mely nép min­denkor fő és nagyságos vala) hadakozni kéu­szerítötte. De mivel egyenlő erővel bírtak, és egy­mást nagyon fogyasztották ; kurtábbra vötték a' haszontalan Öldökléseket. Mind-a'-két Vá­rosnak szerencséjét hat emberre hagyták. A* Római három Testvéreket Horàciusoknak ; az Al­bánomiákat pedig Kuriáciusoknak nevezték. Ez a' viaskodás, valósággal szép, eszes ; de egyszer-'s-mind kétséges, és ( a' ki-menetel­re nézve ) nagyon csudálatos vala. El-veszvén két Koráciusok ; a' meg-maradott harmadik, vi­tézségéhez ravaszságot toldott. Hogy a' há­rom ép Kuriáciusokat egy-mástól el-választhassa ; szaladássát tottette. így mind-egygyikét ( a'­mint-hogy a' ki előbbre szaladhatott) egygyen­ként, és így egy-más után inind-a'-hármat meg­ölte. íme ( a'-mi igen ritka dolog ), egy ember szülte az egész győzedelmet. Kár pedig, hogy azt osztán maga a' Győző Horácius ( test-véri gyilkossággal ) meg-fertőztette. Látván maga' húgát azért siránkozni háta után : hogy meg-Öltt mátkájának Ruháját vállán hordozná ; néki ke­rült, és éretlen szeretetét vassal emísztette-el,. Ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom