Dugonics András: A magyaroknak uradalmaik, mint a régi, mind a mostani üdökben / Írta Dugonics András. – Pesten és Pozsonyban, Füskúti Landerer Mihály betűivel és kölcségével, 1801 (L.sz. Cs.Gy.836)

Elsőben tehát : hálákat adunk az Atya - Istennek , ki ( a-mi üdonkben-is ) talált magának Dávidot ( Gejzának Fiát ), egy szíve szerént-való, és égi-világgat-meg-súgárlott Embert, föl-ébresztvén ótet : hogy legellye Izsraelt ( az Ő Cselédjét ), à Magyaroknak el választott népét. Az-után : nagyra - magasztallyuk Föntségödnek ajtatosságát ( melyei az Istenhez ) ; Tisztöletét, melyei az Apostoli székhöz viseltetik , melyben-is mí mostanában ( az Isteni kegyelemnek engedelmébol) minden érdömünknek hathat ós s ág a nélkül ülünk. Végtére osztán : Adakozóságodnak bőségét , melyei Szent Péternek ( az Apostolok' Fejedelmének ) azt az Országot és Nemzetet, melynek Füzérje vagy, és mindent, a-mi a Héd, és önnöd - magadat-is azon említött követük , és hozzám bocsátott leveled által örökre föl - ajánlottad, méltán dícsérhettyük : mert ezen nemes cseleködetöddel világosan meg-bizonyítottad, és valójában magadat ojannak lönni mutattad , a' minőnek, hogy mí mutassunk - ki tégödet, előttünk szorgalmatosan esedeztél. De ezt a' dolgot fontolóra vetnünk kölletik : mert éppen nem láttyuk szükségösnek lönni azt; hogy oj Embert, kit, a Kristusért föl-vött annyi , és oly ékes cseleködetei oj nyilvánosan kialtyák, és kit maga az lsten-is dücsőit; többé dücsoícscsük. Ugyan-