Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

70 AZ ARANY < PËRÈCZEK AKÓS: Ez ugyan bsudálatfa méltó dolognak láttfzik előttem. Ki hitte vóííia : hogy illy fzép Állatok teremjenek a' vadon erdőben ? GYÁRFÁS: De eleget tréfálódtuuk eddig. Látd/édes Oe-sém, en ajánlottam Ötet Vernikának társaságába, úgy - mint jÓvendő-beli Titoknokját. Ö ugyan uálain akara remetéskedni ; de Egygyikunk 'se hagyta helybe kéreménnyeit. Ezek után : még egyfzer, tetutül-fogvá-talpig, meg-fzemelte Akós az Ihat. Juliána azomban jfzünetlen a' földön tartotta fzemérmetes fzemeit. Nem hallotta fzavát - is. így fzóllítá-meg AKÓS: Mi bajód, jó Baratöm ? Miért nem nézel fzemeinbe? Ugy tettzik: mint-ha nem csak félnél ; hainen rettegnél - is. Jól éfzre-vette a' dolgot Akós. Meg-ijedetc valóban Juliána, a' Fejedelemnek előbbeni fz

avait hallván. Efzébe-jutott az ügye - fogyottnak : hogy Akósnak kezeiben lenne édes Attyának mind élete, mind pediglen halála. A' Fejedelemnek ezen nagy hatalmát efzébe-juttatván, egéfz tette meg - rázódott. Ugyan azért akarattya ellen-is irtózván ama' fzörnyű tííratól, igy felele néki JULIÁNA : Kegyelmes Fejedelem! ineg-bocsáíson : ha félénk fzivemen erőt nem vehetek. Juliánánák változásait fzemléivin Vermiß azoknak okairól gondolkozott, Je efzébe feni-