Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

64 AZ ARANY PERECZEK. gálától el - nem - tíltalák. Bizóriyöfsan, Ígéretem fzerént, melléin < vefzlek, ha Izándékodban meg maradfz, VERNfKA^ Éppen bizonyt — Mit vefztegettyük

,

ffez • időt — Ide k^zedy Remeteùjjôifâ.1' 'Ki —terjéfztette ekkor Júlián áh oz kezét Vernika, mint-ha bé-akarná ' Fogadni társaságába." Die Juliána f 'fzémérmetes lévé

n, úgytettfzett: mint-ha magát el - ízégyenlette vol® fik, és"reá - tíem-kévánt volna állani kérésére. Gyárfásra vetette fzemeit, mint-ha annak tanácsosával ak'árná élni. így támadta"meg Ötet VERNIKA : Mit ? — Talán ugyan félfz tőH'em ? Ne félly egy mák-fóenínyit-is.— Én ugyan, a'-mint látod, víg fzabású vagyok; de éppenséggel nem kecsegtető. Nem-is népek másra ; hanem csupán boldogulásodra, Bátorságofsabb, avagy alkalmatofsabb helyen nemis lehettfz, mint, ha nálam léfzel. JULIÁNA : Iílenem ! hogy érdemlettemmeg ezen fzerencsémet ! — De Te , fzerencsétlen Atyám ! hogy-hogy maradhattfz magad Unalmas Tömlöczödben ? Léfzen-é valaha azon vígafztalásod: hogy győzedelmesnek lássad kedves Magzatodat? —* Édes Atyám! mit fogfz te majd felőliem gondolni ? GYÁRFÁS ; Minden jókat y kedves édes Fiam. Nem-is lefz nékem unaïmamra tömloeztm