Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)
I. SZAKASZ. VII. RÉSZ. 37 volna még Vendég-fogadót síim árnyékodban.-— Valaha, sok madarak éneklettek , és a' íel-derű16 napot örömmel köfzöntöuék ingó ágaidon.— De moll immár ki-vágtatlak. — íme a' tűzre tefzlek, és hamu-ruhádba fektetlek. —• így voltunk mind-nyájan — így élünk mind - nyájan — így emífztetiiuk, és el-múlunk mind-nyájan. Ezen fzavaic el - mondván : fel-kele a'tokéról. Sétálgatott egy kevés ideig ; de magában mellyen gondolkodott. ísmétt efzébe jura, pedig nagyobb hathatófsággal, ama' drága Jövevény. Ennek efztendeit maga efztendeivel fontofsau egybe vetvén , így fzóllott GYÁRFÁS : De Te néked, édes Júliusom , nincs fzükséged arra : hogy iliy hamar elenyífzfz Az én Féldám mi hafznodra lehet, gyönyörű iíiú ? — Én meg - ettem immár kenyeremnek javát; Te pedig csak inoít kezded a' valóságos életet — Nékem a' halál jutalom; néked büntetés\ lenne. — Nem úgy —. éppen nem úgy — Te nem fzülethettél a' Remete cletre. — Nagyobbra menendő vagy, fem-mint hogy ezen unalmas Magánofságban el - hervadgy. — Élly inkább fényefsebb hivatalodnak bizonyos jele fzerént — Mit kévánhattfz ezen barlangnak meddőségében tizen-hat efzwndeiddel ? avagy talán annyival íe ? Ezeket mondván Gyárfás, meg-állapodott. Az - után : igen méllyen gondolkodott* Kevés idő