Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

I. SZAKASZ. IX. RSÉZ. 41 oiTzágba mennének, bizonyságul lenne, hogy őket saját Beocziájokba örömest vifzfza-fogadgyák. El-jÖvén az el-vefztésnek ideje, utolsó kegyelmet akara kérni Etától : hogy fiainak fzemei meg-hagyassanak. Maga örömest meg-halna, mert í ártatlan éppen nem lenne. A'királynak ezen kegyességét meg-fogná a' más világon-is köfzönni. Meg-nyerte Eritréától: hogy azon papiros, mellyre ezen kéréseket írta, Abfzirtusnak kezébe adassék, midőn reggel Attyához vitetik. A' papirossal jádzott a' gyermek, midőn jó reggelt mondott édes Attyának. Ki-vévén kezéből, el-olvasta; és, fiának 's Eritréának könyörgésére ; meg-tíltotta a' fzemek' ki-tolattatását. Jókor jött a' követ az el-vefztés' helyére. Mert a' karóhoz vóltak immár kötve az ártatlan gyermekek. Ezt meg-értvén Frikfzus, megköfzönte a' jó akaratot. Végtére : meg-ölelvén kedves fiait, mind kezét, mint fejét a' hóhér' pallossa alá adta, és minden irtózás, minden leg-kissebb félelem nélkül el-vefzett. Frikfzusnak négy fiait én-nékem kellett a' tengerre vinni, és a' fzelek' kénnyére erefzteni. Meg-könyöríiltem rajtok. Evedzőt-is adattam csónakjokba, és, útra igazítván, ki-nyilatkoztattam Réba vize után a' vefzedelmet, javallottam-is ; hogy ezen mennének a' Bika-jártti tengerbe. De