Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

266 A" GYAPJAS VITÉZEK. Menne Szaporán hozzájok, és őket egygyütfc tartóztatná. Nem sokára viSzfza-térendene. — Akár hogy tenné Szerit, de múlatni nem fogna. Ezek után édes Attyával el-ménç. Eutelusnak a' Szobába bé-érkezte után, Eritréa, mind előbbeni özötiének, mind mostani gerjedelmének nagyságától el - nyomattatván , nyelvét az üdvözlő fzavakra fel-nem-oldhatta; se lábainak annyi erőt nem adhatott, hogy eleibe fzaladgyon, és meg-ölellye. Csak nézegetett tehát édes fiára. Úgy-is tettfzett, miut-ha jeleket hánna, az idább jovésre. Eritréának e' mostani húzomos halgatásán nagyon csudálkozott Eutelus. Ô másként kelletinél-is többet fzólíött, hajó kedve Szottyant. Eutelus se tudta mire vélni a* dolgot. Ugyanazért : hol Jázonra, hol Eritreára vetette Szemeit. Végtére Jázon e' fzavait mondotta-. Kedves édes Eutelusom (mert ezen neveddel nevezhetlek Eritréa előtt-is) Oh, mondára kedves Eutelusom, Eufonusom-is, mit gondolíz ki légyen ezen meg-élemedett drága aízfzonyság? — Úr-Isten! eredgy hozzája— Öleld-meg édes Szülédet, ama' Czíprusi Eritréát —• E* vólt Pandórusnak hitesse. — Ez Szült téged' Mariandinában. Meg-hÖkkent e' fzavakra Eutelus. Nagy rettegéssel nézett Eritréának fzemeibe, és íme éfzre-vette orczáján ama' régi Szépségének mostani