Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

i3 A' GYAPJAS VITÉZEK. ~ Tudgya ugyan Eufonus, hogy utánna hordom a' zsendelt. De aunyira mehetett vakmerőségével, hogy minden leseimet meg-veti. Kimondom, a-mi fzívem' gyötri. Sokfzor igyekeztem ál-orczáját le-vonni, és heveffen meg-istámadui; de, mi tartóztatta-meg hevességemet, csak az Isten tudgya. El-állottak fzavaim, midőn, meg-dorgálása végett, fzobájába mentem. Tifztelnem kelletett, akaratom ellen. Sött, fiúi alázatossággal meg-csókoltam kezeit, és semmit se ízóllhattam, Bofzfzonkodtara magamra, hogy hozzá olíy tifztelettel vagyok. Meg-rontására, mivel eztet hafzontalannak tapaíztaltam, más valami módokról gondolkodnom kelletett. Étát akartam felgyúllafztani, hogy ellene lángallyoii. De ettőlis meg-tartóztatott, nem tudom mi, de rajtam igen uralkodó valami. Még sem hagyom elmagamat. Egyfzer-akkor túróra várom a' fzarkát. Ezekből még inkább meg-értette Jázon, miért neheztelne Brómius. Még-tudván azt-is: hogy, Eritréa-dajkának kegyelmével, mindent meg-tehetne a' Királyi fziizzel; el-tokellette, hogy ennek, és amannak kedvekbe járjon, az-után goudolkozzon az arany gyapjúról. De még többet kévánt ki-facsarni a Papból. Meg-értvén Jázon azt-is : hogy Eutelus a' Görögöknek különös javokra iparkodna, és ezt Brómius Kolkisnak vefzedelmire lenni gondolná, azt