Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

25 î A' GYAPJAS VITÉZEK. A' bölcsesség fel-múllya nemét, és efztéridéit. Olly magossan fel-emeltetett, hogy a'Szerencsének kényességét-is felűl-haladhatta. De ez ám az, kedves Partenofilusom, a' mitől nagy meg-rettenéssel tartok : ne-talán-tán egyfzeribe le-hengeredgyen. Tegyétek azt, nagy Istenek, hogy ezen félelmem hafzontalan légyen. Medea bizonnyára azon tetőre érkezett, mellyre ha némellyek fel-kapafzkodhattak, vagy bé-tetejezték az Orfzág' dicsőségét, vagy éppen el-oltották. Ah édes fiam! kedves Partenofilusom ! ÖTÖDIK RÉSZ. jázonnak meg-vallása. i logy ama' fzavait el-végezte a' Dajka, elfordította magát Jázontól. Meg-erefztvén gyötrelmeit, keservessen sírt, de nem fzóllhatott. Végtére annyira ment a' Szerencsétlenség' nagyságának képzeletével, hogy könyveit ki-Szárítaná , és Szárazon zokogna. Annak illy változásán el-álmélkodván Jázon , hamarjában maga se Szólhatott. Elsőben, Minervának képé eleibe állván, annak Istenségét segítségül hívta; azután így kezdette könyörgések : Oh Pallás! Oh Minerva! O Te, az olaj-fának Szerencsés fel-találója ! oltalmazd e' királyi házat. Ne-is engedd Medeát, ezen ritka Kisafz-