Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)
tgo A' GYAPJAS VITÉZEK. Sok kezek van a' Scitháknak, Étánák pedig csak egy a' nyaka. Sók embereket meg-rontottak immár az alattomos Sáinok. Könnyebb-is a Suttómban dolgozni, mint az ott ki-dolgozttaktól magát meg-ójni.— A' fni engem'illet, így gondolkodom : a' ravafzság ellen ravafzsággal álíyunk , és a' Kos-főnek Kos-főt tegyünk eleibe. Álmost tehát, csak éppen magát, csallyuk ide az arany gyapjúnak remétmyével. Mindgyátt meg-mondom : hogy vxhessiik végbe'. Az egéfz réz táblából ki-tettfzik : hogy Brómius igen sö, kat ér a' Scithák' királlyápál, és ez azt fogná cselekedni, a'-mi amattól jóvá hagyattatik, ~ Ezen ő gyengeségét javunkra fordíthattyuk. —• Brómius' nevével levelet írhatunk Álmosnak, mellyben azt lehet néki megjelenteni : hogy Brómius miftd-addig dolgozott, még a' várból az arany gyapjút kiíopta, és azt Hekate' templomába ( senki semmit se tudván ezen tette felől ) fzerencséssen le-is-zárhatta. Jönne tehát Fázisba, de, hogy meg-ile-ismértessenj megmásolva ruháját, és, hogy Etától minden félelem el-múllyon, pufzta magánossan. Ha a' dolog fzerencséssen el-sülne, akkorra Brómius Hekate' templomában lehetne. Hozzá kellene azt-is toldani : hogy most Fázisban mindenek lecsillapodtak; méliyen aluniiának mind-nyájas, éppen liera Őriztetnének az útak-is. Ezekkel reá „íz ed etvén .Almos, ha Fázisba el-joven^ kön-