Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)
III. SZAKASZ. II. RÉSZ io? kettőnket mindenkor fzobájában háltatott. Maga-is ébren aludtt. A' Városból ki-menni nem hagyott. A' Várba pedig éppen nem erefztett. Bizonyosok vólcunk abban-is: hogy, noha Atamás anyánkat nem böcsúlte, minket még-is valójában nem gyűlölt. Mind-ezen akadályokat fzeinessen által-látván ínó, könnyen éfzre - vette, hogy gyilkos kezei hozzánk nem férhetnének. Sok gondolkodásai után olly ravafzságra vetemedett, mellyel beniinket ineg-vefztegetett. íme gondolatainak foglalékja: Tessáliának Afzfzonyait , küloinb-kiilömb idő tájban, magához hívatta alattomban, és azokat arra vette: hogy, haza menvén, minden azon búzát, mellyet Urok az el-vetésre kéfziteni fognak, elsőben meg-porköllyék, és úgy vettessék-el a' földbe. Azt hazudta uékiek: hogy így bővebb aratást várhatnának Uraik. Három egéfz efztendeig így cselekedtek a" Tessaliai afzfzonyok ; és íme olly fzükség támadott a' búza dolgában, hogy sokan, az éhségtől el-nyomattatváu, az uttfzákon adnák-ki lelkeket. Mások mihez fogjanak, éppen nem tudhatnák. Senkinek efzébe nem juthatott az éhségnek oka. Atamás pedig kötelességének lenni gondolta, azt, mind meg-tudni, mind, ha lehetne, meg-is-orvosolni. H 4. De