Péter László: A szegedi főreáliskola, elődei és utódai (Szeged Művelődéstörténetéből 7. Szeged, 1989)
M. KIR. ÁLLAMI FŐREÁLISKOLA
A népköztársaság november 16-i kikiáltásáról az iskolákban meg kellett emlékezni. Ismét Kelement idézem: „A főreáliskola Eötvös önképzőkörének díszgyűlésén a vezető tanár, dr. Vág Sándor felhívta a tanulókat a forradalmi eszmék ápolására és az új kormányformával járó kérdések tanulmányozására. A tanulók ezen alkalommal forradalmi költeményeket szavaltak." Főként a főreáliskola tanárai vállaltak szerepet a forradalmi eszmék terjesztésében. Ennek egyik formája a Szabad Líceum lett. Előadásai hirdették a demokrácia és a szocializmus gondolatait. „Az új egyház gondolatát Hammer Fidél, a szegedi főreáliskola hittanára igyekezett belevinni a köztudatba, míg az új iskola elveit dr. Vág Sándor főreáliskolai tanár hirdette." Kelemen főként a pacifista eszmét kárhoztatta, s fölrótta az előadónak eme fölhívását: „a Kinizsi Pálok és egyéb háborús hősök helyett az emberi haladás nagy hőseit és vértanúit kell az ifjúság elé állítani követendő példaképpen". A diákok szabad szervezete végül csak december 19-én alakult meg. Az első előadásukat 1919. január 6-án tartották a városháza közgyűlési termében. Ezen Juhász Gyula is beszélt. Januárban odáig érlelődtek a dolgok, hogy Szele Róbert tankerületi főigazgatónak távoznia kellett posztjáról. Helyettesítésével Dettre János kormánybiztos-főispán ideiglenesen Lindenschmidt Mihályt bízta meg. Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter február 2-án Krenner Miklóst (1875—1968), az aradi főreáliskola tanárát nevezte ki. Helyét csak egy hónap múlva, március 2-án foglalta el. Nem költözött azonban el Aradról, hanem Szegeden időről időre csak néhány napot tartózkodott. (A forradalmak bukása után visszatért Aradra, és az erdélyi magyar közéletnek Spectator írói néven közismert harcosa lett.) A főigazgatóságot tehát valóságban továbbra is Lindenschmidt Mihály vezette. Január 12-én megalakult a szociáldemokrata párt közalkalmazott tagozata. Elnökké Bródy Mihályt választották. Február 12-én szintén Bródy kezdeményezésére és ugyancsak a főreáliskola vegytani előadójában megalakult a tanítók és tanárok szakszervezete. Szintén Bródy lett az elnök. 19-én a szakszervezet bizalmiértekezlete határozatot hozott, hogy az ellenforradalmi törekvések ellensúlyozására ellenőrizzék a tanügyi hatóságokat. A főigazgatósághoz Borosnyay Károly főgimnáziumi és Vág Sándor főreáliskolai tanárt küldték ki. A proletárdiktatúra kikiáltása után, március 23-án érkezett Szegedre Kunfinak, immár közoktatásügyi népbiztosnak rendelete, amely Kárpáthy Károly főgimnáziumi és Homor István főreáliskolai igazgatót, valamint Jánossy Gyula tanfelügyelőt nyugdíjazta, és a főgimnázium élére Lindenschmidt Mihályt, a főreáliskola élére Bródy Mihályt, tanfelügyelőnek pedig Bite Pált nevezte ki. A forradalmi intézőbizottság kultúrbizottsága (amelynek Bródy szintén tagja lett) egyidejűleg a nép-