Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)
„Pollák" nevet Petőn kívül, Polgárra, Perényire, Ferire, Lengyelre és Záporira módosították, ugyanakkor a „Pinkászok" is gyakran vették fel a „Polgár" nevet. Míg a „Kohnok" leggyakrabban „Kardosra" válto 4 ttak, de találni köztük „Kalmárt", „Kovácsot", „Szenest", „Keletit", „Bekent". Vannak egyszerű tükörfordítások, mint pl. Fischer — Halász, Weinberger — Borhegy, de a Fischer nevet magyarosították pl. Darvasra vagy Szegedire, a Weinbergert Vámosra. Volt aztán olyan is, aki „saját és gyermekei nevére" kérte a változtatási engedélyt, s így lett a szegedi Kreutzberger Gyula 1882-ben gyermekeivel együtt Kereszthegyi. A fantázianevek és a tükörfordítás mellett olyan névmagyarosítási gyakorlatot is megfigyelhetünk, mely az eredeti név hangalakjához konstruál hasonló, de magyarosabb „külsőt". Eszerint változott a Holländer Hollánná, Stern Szűccsé, Berger Berkessé, Weitz Vermessé, Lederer Ligetivé stb. Végezetül a magyarosítás alapjául szolgálhatott maga a születési hely. Braun Mózes és Mózes Izrael esetében külön bejegyzés erősíti meg, hogy az előbbi a Zentait, utóbbi a Temerinit azért vette fel, mert ott születtek. A névmagyarosítás nem volt csak zsidókra korlátozódó jelenség, hisz a szegedi németek, szerbek, csehek között ugyanaz a névmagyarosítási láz lett úrrá, amely akkoriban valóságos divatként hódított. Szeged a 19. század utolsó negyedében hazafias lángban égett, de megőrizte szabadelvű szellemét is. Ezt jelezte többek között az a közgyűlési határozat is, melyben leszögezték; Szeged nem támogatja Szatmár megyének az Oroszországból érkező zsidók bevándorlásának megszorításáról szóló feliratát. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez a törvényhatósági közgyűlés véleményét tükrözte, s nem Szeged város tanácsát, mely pártolta a szatmáriak kérelmét. 75 Ugyanakkor a képviselőtestület azzal vetette el a tanács pártoló javaslatát, hogy a zsidók azért menekülnek Magyarországra, mert üldözik Őket. „Nem lenne humánus nem fogadni őket. A szabadságharc után az üldözött magyaroknak is otthont adtak más nemzetek", állapította meg a határozat. A kegyúri jogok gyakorlásában vallási alapon követelt katolikus kizárólagosság nem tekinthető antiszemita megnyilvánulásnak, hiszen ez legalább annyira irányult a törvényhatóság református és görögkeleti tagjai, mint a zsidók ellen. 76 Szekerle József indítványát, hogy ti. a kegyúri jogokat (pap- és kántorválasztás, vagyonkezelés stb.) a törvényhatósági bizottság katolikus tagjai gyakorolják, ezért utasították vissza, mert a kegyúri jogok nem tekintendők pusztán felekezeti kérdésnek. A katolikus lelkészek például anyakönyvvezetők is, s ezt nem hitfelekezeti, hanem közigazgatási közegként végzik. De a javaslat — tették hozzá — egyébként is „sérti a törvényhatósági bizottság szabadelvű józan szemléletét". Ezek után talán érthetőbb, miért épp Enyedi Lukács indítványozta Szeged város közgyűlésének 1884-ben, hogy március 15-ét évenként vallási
