Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)

A harmonikus, bensőséges családi élet fontos vonása a zsidó polgárságnak. Több szegedi zsidó családnál emlékeztek úgy az utódok, hogy a meleg, szolidáris légkör egyszerűen adottság volt náluk. Jóllehet ez az „adottság" fakadhatott a másirányú társadalmi közeledést még gátló akadályok leküzdésének kompenzálási vágyából, tehát egy sajátos recepciós igényből. Családi életük jellegzetes vonása volt még a múlt század végén is, hogy több, általában három generáció élt együtt. Az idősekről való gondoskodás nemegyszer párosult a nagyszülők családot összetartó szerepével. Tanulmányuk befejeztével a gyerekek még a szülőknél maradtak, s csak házasságkötéskor létesítettek külön háztartást. Ez nemegyszer lakhelyváltozással is járt, de épp a cégbírósági bejegyzések mutatják, hogy üzleti megfontolások miatt kitanult, megházasodott, cégvezetővé avanzsált fiúutód családjával ugyanabban a házban élt, mint édesapja (Lengyel Lőrinc, Patzauer Ede, Lőwy Ármin. Goldberger Adolf stb.), csak már külön háztartást vezetve. Dr. Szivessy Lehel ügyvéd 9 szobás házában pl. három család: özvegy édesanyja (Prosznitz Júlia), elvált nővére élt egy gyermekével, és ő maga, családjával. Mindannyian elkülöníthető részben laktak, s mindhárman saját háztartást vezettek. Szivessy Lehel családja hat szobán osztozott, a négy gyermek két szobában lakott, kettő irodahelyiségül szolgált, míg egy hálónak, illetve egy nappalinak volt berendezve. Családi életük exkluzivitását növelte, hogy nem igen jártak szórakozni. Jobb módú zsidó családoknál a kocsmázás, kártya ismeretlen fogalom volt. A családi eseményekhez kapcsolódó kölcsönös látogatásokon kívül, főként a hangversenyre, illetve színházba járás jelentette az elsődleges szórakozási formát. Asszimiláció, magyarosodás, beilleszkedés Rendkívül fontos szerepet játszott a család a gyermekek magyarrá válásában. Löw Lipót már 1850-ben meghagyta a Piarista Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek, hogy gyermekeik magyarnak vallják magukat. Ugyanakkor a reáliskolában tanuló mintegy 20%-nyi zsidóság németnek vallotta magát.

64 Környezetükhöz való alkalmazkodásuk, asszimilációjuk fontos kérdése volt a nagyobb közösség nyelvének elsajátítása. Egy múlt századi szemlélet szerint a zsidók nyelvtanulása az alkalmazkodás szükségszerűségéből következő taktikai lépés, eszköz a „csődhirdetések elolvasására".

65 Ezzel szemben azonban le kell szögeznünk, hogy a nyelvnek egy szélesebben felfogott alkalmazkodási stratégiába való beilleszkedése nem zsidó sajátosság, hisz a palánki németek és szerbek kiváltságos helyzetük megszüntetése után egzisztenciális szükségszerűségből kényszerüllek az államnyelv tökéletes elsajátítására.

66