Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században (Szeged Művelődéstörténetéből 6. Szeged, 1988)

nem rokon — vagy csak távoliak —) segédek, legények, inasok, cselédek, szakácsnők egészítették ki a háztartást. Bővíthető lenne ez a szám azon családokkal, ahol az „egész ház"-ba beletartozott még a válás vagy özvegység „útján hozott" „mostoha lány" vagy „fogadott fiú". Ok viszont az adókivetéshez másként jöttek számításba, mint a nem-rokon jelenlevők. Míg az iparosok — értelemszerűen — elsősorban legényeket, segédeket alkalmaztak, tették háztartásuk részeseivé, addig a kereskedőknél az alkalmazotti státusz eltérő formáit láthatjuk; pl. Weiner Mór hajós házában élt egy könyvelő, egy biztos Csehországból, és egy 15 éves gyakornok Pestről. Az összeírásban szereplő 97 főnyi férfi kisegítőszemélyzet tagjai a birodalom különböző részeiből érkeztek Szegedre, legtöbbjük Cseh- és Morvaországból. 20 és 30 év közöttiek voltak a legények, segédek, míg az inasok között találunk 10 éveset is. Érdekességként jegyezzük meg, hogy Róth Károly kalmár legényei között szolgált Kiss Dávid 40 éves, miskolci születésű nőtlen könyvvezető, aki később a város leggazdagabb polgárainak sorába emelkedett. Fontos tény, hogy a háztartás polgárosodását jelentő, tehát az otthon kényelmével és ellátásával, nem pedig a kereső tevékenységgel összefüggő feladatok teljesítésére mind többen alkalmaztak lány szolgálót. Két nagy csoportjuk figyelhető meg e korban (1848); a cseléd és a szakácsnő. 16 háztartás foglalkoztatott szakácsot, s az sem véletlen, hogy mind a 16 esetben vagyonos kereskedők a munkaadók (Kohen Ábrahám, Lichtenberger Ábrahám, Ausländer Simon, Pollák Sándor stb.). Ellentétben a legényekkel a 15—32 éves korú hajadon szakácsnők nem a birodalom távoli zugából látogattak ide, hanem Szabadkáról, Újvidékről, Martonosról, Halasról verbuválták őket. Ausländer Simon és Pollák Sándor szakácsnőn, cselédlányon kívül morva-, ill. csehországi nevelőt is fogadott gyermekei számára. A háztartás nagyságát, a család életét azonban nem a különböző címen velük kapcsolatba kerülő egyének száma határozta meg döntően, hanem a születések száma. Két korabeli összeírásból hozzávetőlegesen megállapítottuk, a reformkori zsidó családok átlagos nagyságát; 1798-ban egy családra majdnem 3 gyerek, 1845-ben 4 gyerek jutott. Még nem tudjuk az okát annak, hogy három év alatt miért esett vissza ez a szám 2,7-re, de tény, hogy 1848-ban a 338 háztartásra kiszámított gyermekátlag 2,7. Az akkor összeírt családokban született gyermekek száma az alábbiak szerint alakult; gyermektelen volt 104; 1 gyermekes 32, 2 gyermekes 34, három gyermekes 41, 4 gyermekes 44, 5 gyermekes 29 6 gyermekes 19, 7 gyermekes 11,8 gyermekes 14, 9 gyermekes 1,10 gyermekes 7, 11 gyermekes 1, és 14 gyermekes család 1. 338 zsidó családban tehát 919 gyermeket neveltek. A családnagyság csökkenésének valószínű oka, hogy az 1845 óta érkezett bevándorlók többsége vagy gyermektelen házaspár, vagy elhelyezkedni kívánó nőtlen fiatalember. Ezt látszik