Apró Ferenc: Gergely Sándor az aktivisták szobrásza (Szeged Művelődéstörténetéből 3. Szeged, 1986)

Gergely minden vágya a saját műterem volt. Ballá Rózsát idézem: „Lakásuk közelében, eléggé vadregényes környezetben kis műteremszobát bérelt... A bohèmes jellegű művésztanya berendezéséhez tartoztak a falipolcokon elhelyezett — népi jellegű — agyagedények, korsók, tányérok, továbbá egy-két rozoga bútordarab és sok-sok festmény, szobor, s a gyönyörű reprodukciós gyűjtemény, amelyeket az akadémiai években gyűjtött össze. Ott dolgozott egész nyáron, alkotott, mintázott nagy kedvvel, buzgalommal... Nagyszerű pedagógus lehetett volna belőle, mert valósággal beleszuggerálta az elgondolását, tudását a megértő lelkű, fogékony agyú társaságba, akik lelkileg közel álltak hozzá." (120) Még egyszer idézek Ballá Rózsának — munkám szempontjából — pótolhatatlan fontosságú emlékezéseiből. Gergely irodalmi érdeklődéséről ezt írja: „És az irodalom, költészet iránti rajongása is magával ragadott, mert gyönyörűen tudott felolvasni; az ő művészien árnyalt előadásában ismertem meg az akkoriban nagy tetszést kiváltó Cyrano-t, Sasfiókot, a csodás Peer Gyntet és még sok remekművet... Sokat foglalkozott Ady Endrével [131], s hangoztatta, hogy az ő hatása alatt valami egészen rendkívüli, minden régi formaságot mellőző új utakon haladna alkotásaiban, s legyőzné a maradi előítéleteket, s minden merészebb, bátrabb előretörést gátló, letipró gáncsoskodást..." (120). Özvegyének emlékezése szerint Gergely 1912 őszén Makó ösztöndíjával ii átkozott be a müncheni Képzőművészeti Akadémiára. Adolf Ernst Hildebrand (1847—1921) és Balthasar Schmitt (1858—?) növendéke lett (79). Festészeti tanulmányait Angelo Jank (1868—1940) irányította. Képzettségéről Juhász ezt írta: „Gergely Sándor Münchenben Hildebrandtól és Angelo Janktól tanult, jól ismeri a görögöket és a reneszánszt, Rodint és Meuniert, de elsősorban a saját érzésére és a tulajdon képzelete parancsára hallgat..." (6). A világháború kitörése után Münchenben kapta kézhez behívóját. A Szegedi Napló cikkéből tudjuk, hogy 1914. augusztus 10-én érkezett — Szegeden át — Makóra: „A német mozgósításról érdekes dolgokat mondott el Gergely Sándor szobrászművész, a müncheni képzőművészeti akadémia növendéke, makói fiatalember, aki öt napig tartó utazás után hétfőn utazott haza Szegeden keresztül... A mozgósított osztrákmagyar katonakötelesek kivétel nélkül indultak haza. Bajorországból több, mint húszezren jöttek..." (2). Gergely 1917-ig a montenegrói, olasz és román harctéren tüzérként szolgált. Ősz elején a Lovcsenért, az „Adria Gibraltárjáért" foly atott harcokban megsebesült. Fölgyógyulása után — baráti segítséggel — Szegedre helyezték segédszolgálatos beosztásban. Katonai azonossági igazolványát, egyetlen megmaradt személyi okmányát 1917. november 26-án állította ki a honvéd kerületi gyalogos géppuskás tanfolyam parancsnoksága. Katonaidejéről Juhász is írt: „A béke utolsó napjaiban